Rengeteg gyermekáldozatot követelhet a vírus a Közel-Keleten és Észak-Afrikában

Az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelemmel foglalkozó szervezete szerint a közel-keleti és észak-afrikai térségben akár 184 ezer gyermek is meghalhat idén amiatt, hogy nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz a koronavírus-járvány következtében. Csak ebben az évben már 133 ezer gyermek halt meg a térségben a helyi konfliktusok és a szegénység miatt. Ez a szám most további 51 ezerrel nőhet – számol be a Jerusalem Post.

Az UNICEF becslését 10 országra alapozta. Ezekben az országokban (Algéria, Dzsibuti, Egyiptom, Irak, Jordánia, Marokkó, Szudán, Szíria, Tunézia és Jemen) van a térség 5 évnél fiatalabb lakosságának kétharmada.

A szervezet szerint még nem késő a gyermekeket megmenteni, ehhez azonban a kormányoknak, a nemzetközi közösségnek és a privát szektornak többet kell tennie.

„Aggódunk, hogy néhány kormány a térségben nem kezdi újra a kötelező védőoltási programot”

— mondta Juliette Touma, az UNICEF közel-keleti és észak afrikai régiójának kommunikációs vezetője hozzátéve, hogy a védőoltások hiánya hozzájárul a gyermekhalálozások számának növekedéséhez.

Forrás: UNICEF

A nemzetközi közösségtől 40 millió dollárra volna szükség az elkövetkezendő 6 hónapban, hogy a gyerekek és a családok jobban hozzá tudjanak jutni az egészségügyi ellátáshoz a térségben — mondta Touma.

„Azt szeretnénk, ha az emberek nem félnének elmenni egy kórházba, ha a gyerekük beteg vagy védőoltásra van szüksége”

– tette hozzá az UNICEF tisztviselője.

A szakember azt is elmondta, hogy a helyzet leginkább Jemenben és Szudánban kritikus „Jemenben az egészségügyi intézmények mintegy fele nem működik a fegyveres konfliktus miatt. Nincs személyzet és nincs felszerelés sem” – mondta.

„Tízmillió embert csak egy lépés választ el az éhhaláltól, nincs tiszta ivóvíz ezért nem immunisak az olyan betegségekre sem, mint például a kolera, mely óriási pusztítást végez. A konfliktusok rontják legnagyobb mértékben a helyzetet, a szegénység pedig a második legnagyobb probléma. A gyerekek nem jutnak ellátáshoz, oktatáshoz, egészséges táplálékhoz és normális lakókörülményekhez” – ezt már Sultana Begum, a Norvég Menekülttanács Jemenért felelős illetékese mondta.

„Célunk, hogy megkongassuk a vészharagot, mert ha időben lépünk, megakadályozhatjuk a tragédiát.” — jelentette ki az UNICEF munkatársa.

A járvány mellett hatalmas sáskajárás pusztít Indiában és Kelet-Afrikában

Nemcsak a vírus, a sivatagi sáskák pusztítása miatt is vészhelyzetet kellett elrendelni több helyen. Veszélyben az ott élők élelmezése.