Újabb magyar zsidó sportlegenda távozott: meghalt Kárpáti György

Életének 85. évében elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György, a Nemzet Sportolója.

Több hazai sportmagazin szerda esete adta közzé a szomorú hírt, amelyet Kárpáti György felesége a Nemzeti Sportnak is megerősített.

Kárpáti György 1935. június 23-án született Budapesten. Még nem volt 10 éves, amikor a pesti gettóban egy védett házban vészelte át a holokausztot édesanyjával.

Nekem az édesanyám volt zsidó, és együtt éltünk a Népszínház utcában az anyai nagymamámmal is – mondta korábban a Maccabi VAC-nak adott interjújában a saját vallásáról, származásáról általában csak nagyon keveset beszélő sportfenomén.

Habár sokat nem tudhatott zsidóságáról a nagyközönség, unokáinak valamiért fontos volt, hogy több Maccabi Játékokon is részt vegyenek. A tavalyi budapesti Európa Játékok főszervezői őt is mint a rendezvény egyik díszvendégét köszöntötték.

Pályafutását még úszóként kezdte, rögtön a háború után. Akkor lépett a Ferencváros szolgálatába. A klubhoz, amelynek egyik legsikeresebb és legszeretettebb 20. századi ikonjává vált.

Idővel a vízilabdát választotta első számú sportjának és ezt aligha bánhatta meg: háromszor is – 1952-ben, 1956-ban és 1964-ben – olimpiai bajnok lett. 1952-től 1969-ig volt válogatott, a nemzeti együttesben 162-szer szerepelt.

A Fradival ötszörös magyar bajnok és kupagyőztes. 1973 és 1980 között a pólóválogatott másodedzője, edzői karrierje csúcsán, 1976-ban, Montrealban trénerként is olimpiai bajnok lett a nemzeti csapattal. Ezután volt az FTC vízilabda-szakosztályának vezetője is.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán 1964-ben szerzett jogi doktorátust.

Beválasztották az Úszó Hírességek Csarnokába (1982), megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (1994). 2004-ben MOB-érdemrenddel tüntették ki, 2005-ben Jacques Rogge, a NOB akkori elnöke különdíjban részesítette. 2004-ben Magyar Örökség Díjat kapott. 2010-ben Budapest díszpolgára lett, 2013-tól a Nemzet Sportolója.

Székely Éva után a magyar zsidó sportcsalád tehát egy másik holokauszt-túlélő kiválóságát gyászolja. Kárpáti György szerette az életet. Humora, bohémsága olyan népszerűvé tette, hogy a sportsikerei mellett emberiessége, vidám természete miatt is sokan ismerték és felnéztek rá. Peterdi Pállal írt sport-és kultúrtörténeti írásai máig élvezetes olvasmányok.

Kilencvenkét éves korában elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó

A holokauszt alatt rejtőzködnie kellett, később olimpiai bajnok lett.