Az észak-koreai hadsereg bevonul a két Korea közötti ipari zónába

Észak-Korea katonákat küld két határ menti, Korea-közi ipari zónába, és nem veszi fel a kapcsolatot Szöullal a feszültségek elsimítása érdekében – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség a phenjani hadsereg közleményére utalva, egy nappal azután, hogy Észak-Korea felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát.

A hadsereg közölte: bevonul Keszong határvárosba és a Gyémánt-hegység környékére, ahol Szöul és Phenjan közös ipari és idegenforgalmi beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg. Emellett katonai ellenőrzőpontokat állítanak fel a két országot elválasztó demilitarizált övezetben, és újrakezdik a rendszeres hadgyakorlatokat a határ közelében – tették hozzá a fegyveres erők.

Eközben egy magas rangú észak-koreai tisztségviselő aláhúzta: kormányának most és a jövőben sem áll szándékában tárgyalóasztalhoz ülni Dél-Koreával a feszültségek elsimítása érdekében. Szöul felajánlotta, hogy különleges megbízottat küld Phenjanba a helyzet tisztázására, de Észak-Korea ezt elutasította.

Dzsang Kum Csol, az észak-koreai állampárt, a Koreai Munkapárt központi bizottságának tagja közleményében azt írta: a jelenlegi válságnak köszönhetően kiderült, hogy – történjék bármi – az ellenség ellenség marad.

A feszültség fokozódása miatt Kim Jon Csul dél-koreai országegyesítési miniszter felajánlotta lemondását. Kim azt mondta: sajnálja, hogy nem tudott megfelelni az elvárásoknak, és nem sikerült előmozdítania a békét és a prosperitást a Koreai-félszigeten.

Az elmúlt hónapokban Észak-Korea szinte minden együttműködést megszakított Szöullal, kedden pedig felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát, amelyet 2018-ban létesítettek a párbeszéd és az együttműködés elősegítésére. A múlt héten Észak-Korea ellenségnek kiáltotta ki Dél-Koreát, és fogadkozott, hogy mindenfajta kommunikációs csatornát felszámol a dél-koreai aktivisták röpiratos kampánya miatt.

A szöuli védelmi minisztérium figyelmeztetett: Phenjan drágán megfizet, ha katonai választ ad a válságra. Az Egyesült Államok önmérsékletre intette a feleket.

Kim Dzsongun nem akar békülni, sőt, amerikai katonai fenyegetéstől tart

Az utóbbi hetekben a kommunista rezsim még a Korea-közi forró drótokat is megszüntette.