Bezár a Knesszet, egy képviselőt koronavírussal diagnosztizáltak

Sami Abu Shehadeh, az Egyesült Arab Lista Balad frakciójának képviselője szerda este Twitter üzenetben közölte, hogy koronavírust mutattak ki a szervezetében – számol be a The Jewish Press.

„Pár perce kaptam meg a vizsgálat eredményét, amely pozitív lett. Azt kérem mindenkitől, aki közelemben volt, hogy vonuljon karanténba és kövesse az egészségügyi minisztérium iránymutatását” – áll az arab képviselő Twitter üzenetében.

A Knesszet munkatársai igyekeztek felmérni, merre járhatott a képviselő és kiderült, hogy részt vett a Knesszet plenáris ülésén, az Egyesült Arab Lista képviselő-testületének megbeszélésén, a külügyi- és védelmi bizottság, illetve a belügyi bizottság ülésén is.

Sami Abu Shehadeh, az Egyesült Arab Lista képviselője

Mivel Shahadeh rendkívül sok képviselővel érintkezhetett, az izraeli parlament e heti további eseményeit lemondták, mely tulajdonképpen azt jelenti, hogy csütörtöktől vasárnapig zárva lesz a ház. A képviselőkhöz hasonlóan a Kneszetben dolgozó mintegy 700 főre is karantén vár. Yosef Grif, a Knesszet biztonsági szolgálatának vezetője az épület kamera felvételei alapján igyekszik majd azonosítani, kik kerülhettek kapcsolatba a megbetegedett képviselővel.

Az Egyesült Arab Lista Balad frakciójának tagjai, akik Abu Shehadehval együtt látogatták meg a nemrég szerencsétlenül járt és lelőtt fiatalember, Iyad al-Halak családját, szintén karanténba vonulnak.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő hivatal hétfő este közölte, hogy egyik munkatársuk is megfertőződött a vírussal és szintén kamerafelvételek alapján próbálják azonosítani azokat, akik kapcsolatba kerülhettek az érintett alkalmazottal, aki szombat este a miniszterelnöki irodában is járt. Szintén karanténba vonulnak az akkor az épületben tartózkodó Israel Katz és Yoav Galant miniszterek is.