Hőhullám Izraelben: enyhítettek a maszkviselésen

Juli Edelstein egészségügyi miniszter feloldotta a kötelező maszkviselést a hét végéig a szabadban és a diákoknak az iskolákban az országot sújtó súlyos hőhullám miatt – írja az Új Kelet online.

„Komolyan kell vennünk a koronavírus elleni védelmet. De a hőhullám önmagában is veszélyes lehet” – mondta a miniszter kedden. „Az egészségügyi hatóságok tanácsát követve úgy döntöttem, hogy felfüggesztem a maszkokra vonatkozó követelményeket, mindaddig, amíg nincsenek nagy gyülekezések.”

Az Egészségügyi Minisztérium kijelentette: „Nem kötelező maszkot viselni a tanulóknak az iskolákban, valamint azok számára, akik nyílt területeken vagy klíma nélküli épületekben tartózkodnak, kivéve összejövetelek alatt.” A rendelet a hét végéig érvényes, közölte a minisztérium.

A forró napok sorozata szombaton kezdődött és várhatóan csütörtökig tart. A meteorológusok szerint ez lehet a leghosszabb hőhullám Izraelben – írja az Új Kelet online.

Tel-Avivban és Eilaton a hőmérséklet hétfőn elérte a 40,3 Celsius-fokot. A Holt-tengertől északra elérte a 43 Celsius-fokot, míg az ország leghűvösebb helyein, a Hermon-hegyet leszámítva, Asdodban 27 Celsius-fokot és Askelon 25 Celsius-fokot mértek. A fővárosban, Jeruzsálemben a hőmérséklet elérte a 36 Celsius-fok volt.

Számos városban hétfőn és kedden nincs oktatás a forróság miatt.

Izraelben helyreállt az iskolai tanítási rend

Két hónap kényszerszünet után vasárnap reggel minden korosztály számára megnyíltak az iskolák.