Terrorista hajtott Izraeli katonák közé Negohotban

Egy izraeli katona megsérült a katonai poszton, míg társa a merénylőt a helyszínen ártalmatlanította.

Gázolásos támadásra került sor csütörtök délután Negohot zsidó közösség mellett, Hebrontól délnyugatra, melyben egy izraeli katona súlyos-közepesen súlyos sérüléseket szenvedett – írja az ÚjKelet.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint a vizsgálat kezdeti szakaszában megállapítást nyert, hogy a terrorista a Negohot közösség mellett, egy katonai posztnál állomásozó harcosok felé tartott járművével, gyorsított és belehajtott az egyik katonába. Egy másik katona tüzet nyitott a sofőrre és ártalmatlanította.

A terrorista később belehalt a sérüléseibe.

A Magen David Adom mentőszolgálat szerint a húsz év körüli áldozat végtagsérüléseket szenvedett. A helyszíni ellátást követően közepesen súlyos és súlyos sérülésekkel, de stabil állapotban a beersevai Szoroka Orvosi Központba szállították. A sérült mindvégig eszméleténél volt.