Dzsihádistákon ütött rajta az egyiptomi hadsereg a Sínain

Az egyiptomi biztonsági erők több, mint száz iszlamistával végeztek tűzharcban a Sínai-félszigeten. Tavaly február óta igyekeznek megtisztítani a térséget a terroristáktól.

Százhuszonhat terroristát öltek meg több katonai műveletben országszerte – jelentette be vasárnap az egyiptomi hadsereg.

A hadsereg közleménye szerint a terroristákkal a fegyveres erők által végrehajtott 38 razzia és különleges művelet során végeztek „az elmúlt időszakban”. A terroristák 228 rejtekhelyét, 116 terepjárót és nyolc alagutat semmisítettek meg a műveletek során. A hadsereg a dzsihadisták által elhelyezett 630 pokolgépet hatástalanított és robbantott fel, 226 gyanúsítottat és keresett személyt vettek őrizetbe.
A műveletek során 15 tiszt, altiszt és sorkatona halt meg.

A széleskörű akciósorozat keretében végzett a hadsereg 18 iszlamistával Észak-Sínai tartomány Bír-el-Abd nevű településén tűzharcban végeztek, a rajtaütésben találtak a búvóhelyükön fegyvereket és robbanószerkezeteket is.

Csütörtökön Bír-el-Abd mellett robbanószerkezet repítette a levegőbe a hadsereg egy páncélozott járművét, a támadásban – amelynek elkövetését később az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta – több katona életét vesztette.
A félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy az egyiptomi Muszlim Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból.

A térségben fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilajet Sinai (Sínai Tartomány) nevet.

A biztonsági erők és szélsőséges csoportok, köztük az Iszlám Állam terrorszervezet között azóta heves összecsapások zajlanak.

Az egyiptomi hadsereg tavaly februárban indított offenzívát a terroristák kiűzésére a félszigetről. A harcokban katonák és rendőrök százai vesztették életüket, a hadsereg közlése szerint több mint 800 dzsihadistát öltek meg.