Magyarország az első csatát megnyerte a koronavírussal szemben – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A vírus nem szabadult el, sikerült kialakítani a védekezés módszereit, „időt nyertünk”, és sikerült felkészíteni az egészségügyet a védekezésre. A vírus azonban nem ment el, csak „felkészültünk a vírus következő támadásának kivédésére”, mert a szakemberek szerint „lesz második hullám” várhatóan október-november környékén – fejtette ki a kormányfő.
Orbán Viktor arról is beszélt, ha Budapesten sikerül a halálozási arányt csökkenteni, nem fognak habozni, hogy a fővárosiaknak is újraindulhasson a normális élet.
Orbán elmondta: rendre meghallgatja a szakembereket arról, hogyan alakulhat a járvány, de ebben a helyzetben a tapasztalat mindent megelőz. Három tény ismert: a vírus létezik, nincs ellene vakcina, semmilyen garancia nincs arra, hogy magától elpusztulna vagy elmenne, ezért a védekezést nem lehet feladni.
A miniszterelnök hangsúlyozta: mivel a koronavírusban elhunytak 80 százaléka budapesti vagy Pest megyei, ezért az ország központjában a kijárási korlátozás fent marad. A többi helyen pedig, ahol alacsonyabb a fertőzések és halálozások száma és a fertőzés is lassabban terjed, enyhítik a korlátozást – idézte szavait a hvg.hu.
Ezt erősíti meg a Magyar Közlönyben péntekre virradó éjszaka megjelent kormányrendelet is, eszerint május 4-től is fennmarad a kijárási korlátozás Budapesten és Pest megye területén.
A rendelet értelmében mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot (védőtávolságot) tartani.
Az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön mindenki köteles a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni.