Igazságtalanul vádolta az izraeli sajtó a hárédiket?

Az izraeli hatóságoknak is van felelőssége abban, hogy számos ortodox jesivát nem zártak be időben – véli Baruch Bebchik a Times of Israel blog-szekciójában közölt cikkében.

Mint a szerző – egy Izraelben élő ortodox jogász – írja, a jelenlegi helyzetben többet olvasta az izraeli médiát, és megdöbbenve tapasztalta, hogy az izraeli sajtó „rosszindulattal” írt a hárédi vezetésről és főleg Rav Chaim Kanievskyről. „Biztos vagyok benne, hogy hárédi testvéreim többsége nemesebb dolgokkal foglalkozik, mint a sajtó olvasása, és azon kevesek, akik pedig az ilyesfajta elfogult tudósításokat látták, nem vesztegetik idejüket arra, hogy az alaptalan vádakra feleljenek”. Bebchik viszont úgy véli, hogy fel kell hívnia a figyelmet a vádakra, melyeknek a célja, hogy a média hárédi-ellenes üzenetét erősítse, s nem a tényeket adja át az olvasóknak.

Az izraeli sajtóban megjelent, hárédi-ellenes cikkek lényege, hogy a hárédi vezetés felel a vallásos negyedekben látszólag aránytalanul elszabadult vírusért, és hogy az ő hibájuk, hogy nem zárták be időben a jesivákat.

A szerző szerint ez „egyszerűen nem igaz”. „Miután az egészségügyi minisztérium tisztán és egyértelműen kiadta utasításait, hogy minden csoportos tevékenységet szüntessenek be, a hárédi vezetés teljesen elfogadta ezeket a tanácsokat, és gyorsan átadta azokat a helyi közösségi vezetőknek”. A hárédi lakosság pedig követte ezeket az utasításokat.

Amennyiben a jesivákat valóban nem zárták be időben, annak a szerző szerint az az oka, hogy március 15-én – mikor az egészségügyi minisztérium képviselői Rav Kanievskyvel találkoztak – még számos kivétel volt életben a közösségi tevékenységek tiltása alól, például egyes munkahelyek, a közös sportolás, a politikai demonstrációk, stb. Ezek a kivételek sokakban azt a benyomást keltették, hogy aránytalanul szigorú döntés lenne bezárni a jesivákat, mivel – az egészségügyi minisztérium javaslatait betartva a társadalmi távolságtartással kapcsolatban – még mindig lehetséges volt nyitva tartani őket.

„Miért gúnyolták ki ezt a döntést a médiában? Miért lennének más szabályok érvényesek társadalmi távolságtartás terén a jesivákra, mint egyes munkahelyekre, a sportra vagy a politikai demonstrációkra?”

A hárédi világnézetben a jesivák fenntartása életbe vágó a teljes zsidó nép számára. A szerző szerint aki ezt nem értékeli, az nem érti meg, hogy a Tóra tanulása és az ima tartotta életben a zsidó népet kétezer éven át. Ezért a jesisvákban való tanulás éppen olyan fontos, mint a sport, az üzletek, vagy a tüntetések – sőt szerző szerint még sokkal fontosabb is. Rav Kanievsky raádásul közölte az egészségügyi minisztérium képviselőivel való találkozás után, hogy a társadalmi távolságtartás szabályait be kell tartani. A szerző utal is, hogy az ő zsinagógájában betartották az előírásokat.

„Ha tehát fennakadás volt a jesivák bezárása terén, akkor az részben a félrekommunikált és ellentmondásos javaslatok miatt volt az egészségügyi minisztérium részéről. Ugyanis a kritikus időszak során – március 15 és 26 között – az egészségügyi minisztérium szerint nem volt tilos csoportos tevékenységet folytatni, amennyiben betartották a társadalmi távolságtartás szabályait”.

Bebchik ugyan elismeri, hogy „néhány hárédi kezdetben nem fogta fel a helyzet nehéz mivoltát, és egy törpe kisebbség nem követte a minisztérium előírásait”, de mint kifejti, az izraeli társadalom több része is figyelmen kívül hagyta az új előírásokat, mégis csak a hárédiket támadta a fősodratú izraeli média.

Ezért „a hárédi vezetés nem érdemli meg, hogy bemocskolják (…). Mikor nem zárták be korábban a jevisákat, a hárédi vezetők annyit közöltek, hogy jevisában tanulni semmivel sem kevésbé fontos, mint egy Tel Aviv-i start-upnál dolgozni (…) és ezért nagyon büszke és hálás vagyok” – írja a szerző.

Haszid metál a pesti faluból: kemény zsidók, akik kiállnak magukért

A történelemoktatást is előadóművészetként kezeli Kovács Gergely, a Stetl zenekar frontembere, aki a magyar kultúra első mainstream haszid metálmuzsikusa lehet.