Orbán: új szabályok jönnek, lassan újraindulhat az élet

A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza jövő hét végén lezárul, ezért a kijárási korlátozások helyett új szabályokat fog megalkotni a kormány, és fokozatosan újraindítható lesz az élet – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A védekezés első szakaszában felkészítették Magyarországot a legrosszabb forgatókönyv esetére. A második szakaszban fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindulhat az élet Magyarországon – fejtette ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: ennek az a feltétele, hogy az újraindítás időszakában is meg tudják védeni a leginkább veszélyeztetett időseket, krónikus betegeket és a nagyvárosokban élőket. Rájuk vonatkozóan speciális szabályokat kell kigondolni, ezek kialakítása gőzerővel zajlik – tette hozzá a kormányfő.

Ha az élet újraindításakor véletlenül elszabadulna a vírus, akkor is rendelkezésre kell állni a kórházi ágyaknak, erre készültek fel a védekezés első szakaszában. „Egyetlen beteg emberről sem mondunk le” – mondta.

Mint megírtuk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján már bejelentette: Május 3-áig maradnak hatályban a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok.

Utána a védekezés új szakasza kezdődik el, és olyan új szabályrendszert kell megalkotni, amellyel a leginkább veszélyeztetett idősek és leginkább fertőzött nagyvárosok védelmét továbbra is megfelelő körülmények között tudják biztosítani, de „az élet és a gazdaság egyre inkább újraindulhat” – mondta a miniszter.

Közben mára 99-cel, 2383-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és meghalt 11 idős krónikus beteg – közölte a koronavirus.gov.hu péntek reggel. Az elhunytak száma így 250-re emelkedett. 401-en gyógyultan távoztak a kórházból.

Ismét kiemelték: a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. Az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval több a tényleges vírushordozó, aki fertőzhet.

Május 3-áig hatályosak a koronavírussal kapcsolatos jelenlegi szabályok

Május 3-áig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.