Karanténbarátok közt: hangulatjelentés Izraelből

Az egyre szűkülő élettérben karanténbarátságok szövődnek olyan emberek között, akik vállalják, hogy főként csak egymással találkoznak. A Jaffóban élő Seres Luca Tel-Aviv déli lakónegyedéből küldött beszámolót.

A múlt heti korlátozások továbbra is érvényben vannak, sőt március 30-án további szigorításokat vezettek be. A létfontosságúnak minősített munkahelyeknek az eddigi 30%-ról 15%-ra kell csökkenteniük létszámukat, két főnél nagyobb csoport nem tartózkodhat egy helyen (közvetlen családtagokat leszámítva), és a vallásos összejöveteleket is tovább korlátozzák.

A gazdasági minisztérium Izrael történetében példátlan, 80 milliárd sékeles (több, mint 7 ezer milliárd forint) keretet nyitott a gazdaság támogatására, a szabadúszók azonban még mindig nem tudják, hogy abból mennyire számíthatnak.

Jaffóban múlt hét óta tapintható a változás. Sokkal kevesebb ember tartózkodik az utcán, a boltokban azonban még mindig főleg maszk nélküli vevők válogatnak, bár már több a maszkos, mint múlt héten.

A parkban gyakorlatilag folyamatos a rendőri jelenlét, a kutyát sétáltató, levegőző személyeket, családokat egyelőre nem zavarják, csak felhívják a figyelmüket, hogy ne üljenek a padokra, ne nyúljanak a sport eszközökhöz. Csapatban focizó, együtt vízipipázó fiatalokat azonban már láttam feloszlatni.

Az ismerőseink nagy része úgy érzékelem, hogy nagyjából belejött az új életmódba, de a szinglik kezdenek nagyon kedvetlenek lenni, és egyre jobban várják, hogy vége legyen a bezártságnak.

Tel-Aviv zsúfoltabb, hipszter negyedeiben néha csinálnak háztető bulikat, ahol rendszerint ismert helyi dj-k játszanak, a környéken meg bárki táncikálhat a saját erkélyén vagy tetőteraszán.

Az online jóga órák, kurzusok, találkozók hirdetései elé már nem is kell oda írni, hogy online, annyira egyértelmű, sokaknak már kezd teljesen betelni az időbeosztásuk. A kezdeti „mit kezdjek a sok szabadidőmmel” pánik teljes körű „online elfoglaltság” pánikba ment át.

 Izraelben péntekre 6857-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma az egészségügyi minisztérium közleménye szerint, ami csütörtökhöz képest 765 új beteget jelent. A fertőzöttek közül 180-an súlyos állapotban vannak, közülük 87-en lélegeztetőgépre kapcsolva. A halálos áldozatok száma 37 volt pénteken. Eddig 338-an gyógyultak meg a fertőző betegségből. (MTI)

Az ismerőseim által feltöltött Facebook-posztok nem elhanyagolható része foglalkozik azzal, hogy ki mennyire fog elhízni a bezártság végére a sok kajálással eltöltött időre való tekintettel, de ezen a héten talán a legtalálóbbnak annak a barátomnak a posztját találtam aki azt írta:

„Elképesztő, hogy ez a helyzet mennyire tud egyszerre nagyon király és nagyon szar lenni.”

Jövő hétfőn széder este. Nem fogjuk egyedül tölteni, meg vagyunk hívva a „karanténbarátaink”-hoz. Majdnem mindenkinek 1-3 karanténbarátja, ami nagyjából egy informális, és sokszor kimondatlan megegyezést jelent pár barát között azt illetően, hogy mindenki csak limitált mennyiségű emberrel találkozik egymáson kívül.

Se pánik, se piknik: hangulatjelentés Izraelből

A Jaffóban élő Seres Luca Tel-Aviv déli lakónegyedéből küldött beszámolót.