17 tagállam uniós vizsgálatot kezdeményez Orbán rendeleti kormányzása miatt

Már 17 uniós tagállam, köztük Szlovákia is csatlakozott ahhoz a levélhez, melyben a rendkívüli vészhelyzeti intézkedések miatt aggódnak a demokráciáért – értesült a hvg.hu. Az Európai Parlament pedig újabb hetes cikkely szerinti eljárást akar.

Eddig 17 uniós tagállam kormánya írta alá azt a levelet, melyben a koronavírus elleni küzdelem jegyében hozott intézkedések vizsgálatára kérik a Bizottságot. Magyarország nevét ebbe ugyan nem írták bele, de a szövegből nem nehéz kitalálni, mely kormányra gondolhattak – írja a hírportál.

„Mély aggodalommal tölt el minket az, hogy egyes rendkívüli intézkedések a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok megsértésének kockázatát hordozzák”

– áll a közös nyilatkozatban, amelyet eredetileg a német, a belga, a dán, a finn, a francia, a görög, az ír, az olasz, a luxemburgi, a holland, a spanyol, a portugál és a svéd kormány írt alá.

A hvg.hu információi szerint a levél körül kisebb diplomáciai bonyodalom is kialakult, több uniós tagállam meglepődött, hogy őket nem hívták meg az aláírók közé. Néhány külügyminisztérium ezért a saját kezébe vette az irányítást, és egymás után jelentették be, hogy csatlakoznak a kezdeményezőkhöz, most már Lettország, Litvánia, Észtország, sőt a Visegrádi Négyek tagja, Szlovákia is a listán szerepelt.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn elfogadta a parlament a koronavírus elleni védekezésről szóló „felhatalmazási” törvényt. A veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében.

A hvg.hu teljes cikkét itt olvashatja el.

Elfogadta a parlament a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt

Az eltőterjesztett rendelkezéseket 137 igen szavazattal 53 nem ellenében szavazták meg.