Koronavírus áldozata lett Párizs háborús hőse

A héten 99 éves korában elhunyt Rafael Gomez Nieto, aki az utolsó veterán volt azok között a spanyol ellenállók között, akik felszabadították a francia fővárost.

A világjárvány hetek óta szedi áldozatait Franciaországban is, ahol kedden Strasbourg városában örökre lehunyta szemét Franciaország egyik becsben tartott háborús hőse, akiről a köztársasági elnök irodája is megemlékezett csütörtöki közleményében – írja a The Times of Israel.

„Örök megbecsüléssel és hálával tartozunk” Rafael Gomez Nietonak – fogalmaz a közlemény, amely felidézi, hogy a hős veterán már tinédzser korától fogva a köztársasági elvekért és a szabadságért harcolt, amikor részt vett a spanyol polgárháborúban, szinte még gyerekként.

Rafael Gomez Nieto – The Times of Israel

Gomez Nieto Spanyolországból Franco tábornok jobboldali diktatúrája miatt költözött Franciaországba még a második világháború kitörése előtt. Itt spanyol önkéntes egységekhez csatlakozva harcolt Hitler náci rendszere ellen.

Szolgált Afrikában is, és utolsó élő tagja volt annak a spanyol különítménynek („La Nueve”) is, amely francia katonákkal közösen harcolt Párizs felszabadításáért 1944-ben. 

Egy 2014-es interjúban, amit a francia l’Humanite nevű lapnak adott, Párizs 1944 augusztusi felszabadításáról nyilatkozva azt mondta, hogy a parancs szerint a városházához hajtottak, amíg a többiek elfoglalták az épületet, ő kinn várakozott az autóban.

„Amikor bejutsz egy elfoglalt városba, akkor a lányok szabadítóként ugranak rád…”

– idézte fel a hőstettet Gomez Nieto.