New York, a „halott város” – karanténriport

New York még szeptember 11-én sem volt ilyen állapotban. A világ legpezsgőbb városát halotthoz hasonlították a Neokohn-nak nyilatkozó városlakók, akik úgy érzik, filmbe illő abszurd és apokaliptikus időket élnek.

Egyedül Manhattanben

Elizabeth Molnár Rajec 25 évesen menekült el Budapestről 1956-ban. Kevesebb mint 10 évvel korábban, 1947-ben telepítették ki szülővárosából, Pozsonyból. A nemzetközi Franz Kafka Társaság egykori elnöke, a New York-i magyar közösség ismert kulturális patrónusa még sosem érezte magát ennyire kilátástalan helyzetben.

Pedig a hat nyelven beszélő irodalmár sok mindent átélt már életében. Holokauszttúlélő férjével évtizedekig éltek Manhattan elegáns Upper East Side-i negyedében. Mióta megözvegyült, egyedül lakik. Elizabeth 88 éves, és bár sokan szeretik is, vigyázzák is, unokahúga az egyetlen, akivel érintkezik, mióta önkéntes karanténba vonult két héttel ezelőtt.

Rosszul érzem magam, és ami a legrosszabb, hogy félek. Akik engem ismernek, tudhatják, még soha életemben nem voltam ennyire letört hangulatban. Rendkívüli időket élünk, ahol a normális emberi létről most le kell mondanunk.

— mondta lapunknak telefonon.

„Ez egy nagyon veszélyes helyzet, a korombeliekre különös tekintettel, és nyilván ez az, ami engem a legjobban aggaszt. Én szeretem az életet, ami ugyan mindig is próbára tett, de ennyire vészjós helyzetben még nem voltam sosem – meséli Elizabeth, akinek általában tele a naptárja elfoglaltságokkal, és hetente három-négy programra mindig eljárt otthonról.

Életem a kultúra, ebben a városban mindig történik valami… Most az egész olyan, mint egy halott város. Próbálom magamat egyben tartani. A lakásomban reggelente mindig járkálok fel-alá, a balkonom és a hálószoba között, és mióta ilyen komolyra fordult a helyzet, írok is minden nap egy naplóbejegyzést. Próbálom összevetni a mai valóságot a háborúban átélt nélkülözésekkel

— meséli.

Elizabeth, ha teheti, ki sem teszi a lábát kis lakásából, de időnként lemegy a házban lévő kisboltba friss gyümölcsért, és amikor már nagyon nem bírja, még arra is ráveszi magát, hogy liftbe szálljon, és felmenjen a ház tetőteraszára.

Fotó: memoryproject.online

„Ezek sajnos nagyon veszélyes dolgok, mert bár kesztyűben és maszkban közlekedem, ki tudja, kivel találkozhatom a házban… Unokahúgom otthonról dolgozik, Manhattan másik oldalán lakik, és amikor hetente egy-két alkalommal meglátogat, vagy két órát gyalogol, amíg ideér hozzám. Így is csak az erkélyen keresztül láthatjuk egymást, a portaszolgálat hozza fel a beszerzett portékákat” — teszi hozzá.

Részletek Elizabeth naplójából

Március 15., vasárnap:

Marikám, köszönöm még egyszer, hogy jöttetek gyalog, és a hívást, hogy jól haza értetek. Csak írom, hogy NEM kérek tejport (nem iszok tejet, kávét feketén iszom) és nem kérek por tojást, Suzie ne diktáljon, hogy mit vegyél nekem, ő nem ismeri szokásaimat.

A por tojásról megint egy háborús történet jut az eszembe… 

A háború végére mindannyian nagyon éhesek voltunk, mert elfogyott az élelmiszer. A lóhús valódi luxusnak számított, akkor lehetett hozzájutni, amikor egy-egy ilyen szegény pára kimúlt a közeli utcákban. Ha szerencsénk volt a sorban állással, akkor a hentesnél mi is hozzájuthattunk belőle. Csontokat és egy darab húst vihettünk haza. Boldogság volt. Anya lóhúslevest készített, a hús kissé édes ízű volt. Nagymama pedig a csontokból szappant főzött. A furcsa szag ellenére kiváltságnak éreztük, hogy volt mivel kezet és ruhákat mosni…

Csehszlovákia Németország ellensége volt a háborúban, hamarosan nagy amerikai katonai buszok érkeztek Pozsonyba és az utcákon osztogatták a konzerves ételeket. Semmilyen orosz közbeavatkozás nem történt. (…)

Sosem tudtuk, hogy pontosan miért állunk sorba. Egy nap egy pulykalével töltött konzervet kaptunk, de mivel fogalmunk sem volt arról, hogy mire jó az a különös szagú lé, kezdetben a cipőnket tisztítottuk vele… Később aztán főtt krumplival nagyon finom ennivalót tudtunk belőle készíteni.(…)

Egyszer egy hatalmas konzervdobozt szereztünk. Miután kinyitottuk egy sárga színű, szagos port találtunk benne. Erről sem volt fogalmunk, hogy mi lehet. Mivel az éhség a legjobb szakács, hamar rájöttünk arra, mire is lehet alkalmazni a port: tojásrántottákat csináltunk, sőt, zsemlemorzsával kiegészítve kitűnő húspogácsákat is imitáltunk a tojásporból… (…)

Reméljük, hogy ez a szerencsétlen koronavírus-járvány nem fog nagyon elhúzódni, és csak a nehézségek emléke marad meg nekünk…

Mandlerék Brooklynból

A Munkácsról és Szegedről származó Mandler család feje, György 1944-ben egy zsidókat transzportáló vonaton született. Szerencséjére útban Strasshof, és nem Auschwitz felé. Mérnökként 1990-ben kapott munkát és költözött családjával New Yorkba. Menyével, Enikővel és egyik fiával, Gáborral beszélgettünk a nagy társasági életet élő, vallásos zsidó család mindennapjairól.

A legfurcsább nekem ebben az egészben a maszk. Ha bemegyek egy üzletbe, akkor óhatatlanul is azt érzem, hogy lehet, ezen múlik az emberek élete…? Hihetetlen abszurd ez az egész. Olyan, mintha az életünk egy filmmé változott volna

— mondja Mandler Gábor, akit éppen ebédszünetben értünk utol telefonon. Gábor a világ egyik legnagyobb — magyar vallásos zsidók által alapított — műszaki üzletének, a B&H-nek dolgozik ügyfélszolgálati munkatársként. Már napok óta a család alagsori szobájából ügyel, a cégénél ugyanis mindenkit home office-ba küldtek.

Gábor a második emeleten dolgozik, kiderült, hogy a munkahely 10. emeletén voltak rosszullétek és két kolléga meg is betegedett. A cég gyorsan kialakította az otthoni munkavégzés rendszerét – meséli Enikő, aki egy állami iskolában dolgozik iskolatitkárként.

A család már lassan 10 napja van otthon, önkéntes karanténban egy olyan kertes házban New Jersey-ben, ahova alig fél éve költöztek Brooklynból. Három tinédzser korú gyermekük számára már-már kialakult a napi rutin: délelőtt 10 és délután 3 között vannak óráik, iskoláikból mindenki hazahozhatta a benti számítógépét. Enikő is otthonról tudja tervezni az iskolai feladatait. Persze nagy a bizonytalanság, mert nem tudni, meddig kell otthon maradniuk. A család egyelőre csak pészachig tervez előre – ez lehet az első ünnep, hogy egyedül, a barátok és a család nélkül ünnepelnek.

Szüleim nemrég jöttek vissza Floridából — ahol általában a telet töltik –, hiába kértük őket, hogy ne tegyék. Elsősorban azért, hogy együtt legyen a család az ünnepekkor. Hát ebből nemigen lesz semmi, de időközben kiderült, hogy egy ottani közeli ismerősük a zsinagógából koronavírusos lett, tehát talán jobb is, hogy visszajöttek. Bár most meg már nincs lehetőségük visszautazni, mert New Yorkot nem lehet elhagyni

— mondja Gábor, aki pár hete még maga is hallotta ismerősei közül, hogy a világjárványról  sokan könnyelműen beszéltek.

„Sajnos sok vallásos zsidó ezt nem vette egyáltalán komolyan, vagy legalább is nem foglalkoztak vele annyira. A betegség sokáig távolinak tűnt, de amikor ismerősökről derül ki, hogy elkapták vagy estek áldozatul, akkor az eléggé keményen figyelmeztet. Pár napja hallottuk, hogy meghalt az a rabbi, aki nagyobbik fiúnk briszét csinálta, az ismert holokauszttúlélő, Romi Cohen is” — teszi hozzá Gábor, akinek mostanában még több is a munkája, mert az emberek próbálják beszerezni azokat a szükséges kellékeket, amelyekkel otthon jobban be tudnak rendezkedni.

Mandler György, Gábor és Dávid. Fotó: Mandler Gábor

„Persze hosszú távon van bőven bizonytalanság, minden nap reszketünk, hiszen már milliók vesztették el az állásukat” – veszi át a szót Enikő, amikor az ebédszünet után férje visszatér ügyfélszolgálati munkakörébe.

A nagyszülők ki sem mozdulnak otthonukból, sőt, Gábor testvére, Dávid és családja sem. A sógor egy elitgimnázium, a Stuyvesant pedagógusa. A manhattani iskolába sok száz diák jár, nagy számban kínai-amerikaiak. Dávidnak az a vágya, hogy a pészachot szüleinél ünnepelje, ezért nagyon komolyan veszi a karantént – számol be Enikő.

„Mivel Dávidék Brooklyn közepén élnek, állandóan mentőautók szirénázásait hallják, elég nyomasztó lehet. Az ottani kórházi állapotokra az apokaliptikus állapotok jellemzőek, legalább is amit a televíziókban mutattak, az egészen elképesztő. Az ápolók felszereltsége engem a második magyar hadtest Don-kanyari tragédiájára emlékeztet”

– fogalmaz az asszony.

Mandlerék baráti körében erősen megoszlik a vélekedés a jelenlegi helyzetről. Vannak olyanok, akik pár hete még azzal nyugtatgatták Enikőéket, hogy “ez a vírus, mint a szél, tovább fog illanni”. De sokan ennél jóval pesszimistábbak: szerintük a világ már sosem lesz olyan, mint régen.

A bizalmatlanság, az emberi kapcsolatok alakulása, a gazdaság és a társadalmi változások mind gyökereiben formálhatják át világunkat – véli Enikő, aki szerint például több kórház ellen is – mivel azok többsége privát tulajdonosi körökhöz és nem az államhoz köthető – sokan fognak perre menni azzal, hogy nem voltak kellőképpen felkészülve a vészhelyzetre.

„Egy visszataszító jelenségről is hallottunk az utóbbi időben. Állítólag neonácik, akik már megfertőződtek a vírussal, most olyan akciókra készülnek hogy direkt mennek oda, ahol sok vallásos zsidó él, és közöttük próbálják terjeszteni a vírust”

— meséli Enikő.

Természetesen a család igyekszik maximálisan betartani az előírásokat és mindannyian távol tartják magukat olyan helyekről, ahová nem ajánlatos menni. Manhattan, Brooklyn és Queens is ebbe a kategóriába tartozik. Erre a család emlékezetében nem volt még példa. Még a 2001-es New York-i terrortámadás sem tudta ennyire tehetetlenné tenni a Nagy Alma lakóit. Sok a bizonytalanság továbbra is, és bár mindenki tünetmentesnek tűnik, megvannak azok a helyek, ahova esetleges tesztelésre mehetnek.

Azzal kapcsolatban, hogy a kialakult helyzetre tekintettel a család miként követi vallásos szokásait, Enikő kifejtette: „Zoomon keresztül megy a davenolás.  Vannak a közösségünknek önkéntesei, és a rabbi is természetesen él a modern kor vívmányaival. Nem maradunk spirituális tartalom nélkül, még ha amolyan távoktatós formában jut is el hozzánk. Szerveztek már széder-korrepetálást és hirdetik a pészachi házhozszállítást is.”

New York-i polgármester: Vagy bezárják a zsinagógákat, vagy mi fogjuk, de véglegesen

A koronavírus-korlátozásokat be nem tartóknak súlyos szankciókat helyezett kilátásba Bill de Blasio, miközben Trump elvetette a New York-i karantén bevezetésének ötletét.