Kiürítették és fertőtlenítették a Siratófalat

Minden évben sok ezer cédula kerül a Kotel, más néven a Siratófal rései közé. A hely a Templom-hegy nyugati támfalának az a szakasza, amely a hagyomány szerint legközelebb esik a Szentek Szentjéhez, a lerombolt Templom belső szentélyéhez.

Évente két alkalommal, tavaszi Pészahot, és az őszi nagyünnepeket megelőzően nagytakarítást hajtanak végre a helyszínen, és eltávolítják a fal rései közül azokat a kívánságcédulákat („kvitli”), amiket azzal a hittel hagynak ott az odaérkezők, hogy imájuk az Örökkévaló meghallgatására talál.

A papírdarabokat zsákokba gyűjtik, és vallási szabályoknak megfelelően eltemetik őket az Olajfák hegyén.

Az idei „nagytakarításról” a Siratófal Alapítvány közleményében hangsúlyozza:

„A Siratófal látogatói egészségének megóvása érdekében fertőtlenítettük és letakarítottuk a köveket, amiket egész évben meglátogatnak és megérintenek az Izraelből, valamint szerte a világból érkezők”.

A Forward szerint takarítást kedden végezték, a cetliket kesztyűkben, eldobható faeszközökkel távolították el.

A jeruzsálemi Siratófal takarítása 2020. március 31-én. Kép: MTI/EPA/ABIR SULTAN

A szervezet beszámolója szerint Ros Hásáná óta 8 ezer olyan kvitli került a falba, aminek szövegét interneten keresztül küldték el, majd helyi lakosok nyomtatták ki és helyezték el a falban.

A takarítás a Siratófalért felelős Smuel Rabinovitz rabbi felügyeletével történt, aki idén azokért is imát mondott, akik megfertőződtek a koronavírussal.

Karanténban Izraelben: „Lesz ez még rosszabb is, kár szépíteni a dolgokat”

„A vírusválság a családoknak igazi próbatétel, amivel eddig sosem szembesültek”