Ahhoz, hogy megértsük a kommunista Kína koronavírussal kapcsolatos kezdeti titkolózását és kései reakcióját, meg kell ismernünk, miként is ütötte fel fejét a vírus.
A világ érthető módon ki van éhezve bármilyen jó hírre a koronavírussal kapcsolatban. Ilyen az a hír is, amely március 19-én érkezett Kínából, és arról számolt be, hogy „a vírus kitörése óta most először nincs további megbetegedés” – írja véleménycikkében Helen Raleigh, a The Federalist oldalán.
A kínai közmédia ünnepelte a Kommunista Párt ezen eredményét, miközben a világ az egyre növekvő méretű és egyre nagyobb pusztítást végző járvánnyal küzd. De vajon érdemes-e hinni a Pekingből jövő híreknek, miközben éppen Peking volt az, amely oly sokáig tagadta a vírus létezését?
A kínai média szerint az ázsiai országban először 2019. november 17-én regisztráltak Covid-19 megbetegedést, és egészen december 27-ig egyre többen kapták el a vírust Vuhan városában.
A kínai kormány központi egészségügyi hivatala december 27-én értesült a járványról. Addigra Vuhanban 180 bizonyított megbetegedést regisztráltak, Peking mégis december 30-ig várt, mire értesítette az ENSZ nemzetközi egészségügyi szervezetét, a WHO-t.
Mindeközben a vuhani Wuhan Dr. Ai Fent és Dr. Li Ven-liangot, akik a közvélemény figyelmét igyekeztek felhívni a SARS vírushoz hasonló új betegségre, pánikkeltéssel vádolták – emlékeztet Raleigh.
Január 5-re a kínai kutatók feltérképezték az új vírus genomját és felhívták a figyelmet a megfelelő közösségi óvintézkedések megtételére. Peking ignorálta a figyelmeztetést, és a feltérképezett genomot nem hozta nyilvánosságra egészen január 9-ig. Wuhan hatósága még január 11-én is mindössze 44 bizonyított megbetegedést kommunikált.
A wuhani egészségügyi hatóság január 11 és 17 között nem adott hírt újabb megbetegedésről, a Kínai Kommunista Párt vezetése híres arról, hogy rossz híreket nemigen hoznak nyilvánosságra.
A kínai katasztrófavédelmi hatóság még akkor is az új vírus emberről emberre terjedésének alacsony kockázatáról beszélt, amikor január 13-én először jelent meg a vírus Kínán kívül, Thaiföldön. A lakosság semmilyen óvintézkedést nem tett, és mire Peking zárlat alá helyezte Wuhant január 23-án, már mintegy 5 millió ember hagyta el a várost és terjesztette a kórt mindenfelé.
Hogy miért fontos felidézni mindezt? Azért, mert a kutatások azt bizonyítják, hogy amennyiben egy, két vagy három héttel korábban intézkednek a hatóságok, úgy a járvány terjedését 66, 86 vagy akár 95 százalékkal is lehetett volna csökkenteni.
Másképpen, ha a kommunista Kína decemberben vagy január elején reagál, ma nem beszélnénk világméretű tragédiáról és nem haltak volna meg ilyen sokan.
Emellett a kínaiak a járvány kirobbanása utáni magatartása sem segít a bizalom kiépítésében. A nemzetközi kommunikációban ugyanis Kína az Egyesült Államokat igyekezett a vírus kirobbanásáért okolni. Ráadásul Peking kitessékelte országából az amerikai újságírók jelentős részét, hogy azok ne tudjanak a helyszínről tudósítani az ott folyó eseményekkel kapcsolatban.
A kínai vezetés már december óta ellenőrzés és cenzúra alatt tartja a járvánnyal kapcsolatos híreket és az olyan közösségi médiavállalatokat, mint a Tencent. Az intézkedések eredményeként számos híroldalt, közösségi fórumot bezártak, keresőszavakat tiltottak le, melyek a kínai vezetést tüntetnék fel kedvezőtlen fényben.
A cenzúra azonban nem csak a digitális felületeket érintette. Január óta három kínai újságíró tűnt el rejtélyes módon, minden bizonnyal azért, mert a rezsimre nézve terhelő bizonyítékokat tartalmazó videókat és dokumentumokat töltöttek fel közösségi oldalakra.
Miközben a Kínai Kommunista Párt minden erejével igyekszik a kínai vezetés hibáit elfedni, ugyanilyen igyekezettel próbálják Xi elnököt és a pártot pozitív fényben feltüntetni.
Március 10-én például egy jól megkoreografált látogatást tett Hszi Csin-ping elnök Vuhanban, ahol ugyan nem személyesen, de videókonferencián egyeztetett az egészségügyi dolgozókkal.
Aki ismeri a Kínai Kommunista Párt történetét, jól tudja, hogy Hszi elnök nem azért látogatott Vuhanba, hogy az ottani helyzetről tájékozódjon. Sokkal inkább azt demonstrálta, hogy a kínaiak minden igyekezetükkel pozitív fényben kívánják feltüntetni az országban zajló eseményeket.
Persze a látogatás után a közszolgálati média tele volt olyan hírekkel, melyek szerint Vuhánban javul a helyzet és Kínában már vége is a válságnak.
Az állami médiumok egyike, a Xinhua Pekinget méltatta, mikor kijelentette: „a vezetés egységes és jól kezeli a helyzetet”. A valóságban persze azóta is vannak új esetek.
Mára azonban a kínai közvélemény nem veszi be egykönnyen a pozitív maszlagot. A kínai közvélemény véleménye Peking helyzetkezeléséről lesújtó, és véleményüknek minden lehetséges módon hangot is adnak – hívja fel a figyelmet a szerző.
Vajon javul a helyzet Kínában? Tényleg sikerült a kínaiaknak megállítani a fertőzést? Reméljük, azonban bizonyítani semmilyen módon nem tudjuk. Márpedig, ha a kínaiak nem bíznak saját kormányuk propagandájában, miért bíznánk abban mi? – teszi fel a kérdést publicisztikája végén Helen Raleigh.