Izraeli fegyvereket csempésztek Izrael ellenségeinek

Fegyvercsempészeket buktatott le az izraeli hadsereg. A feltételezett tettesek között IDF-katonák is vannak, akik beduin arabokkal is kereskedhettek.

Több hónapos nyomozás után fogott el az izraeli hadsereg 21 embert, akiket lőszer- és fegyvercsempészettel vádolnak. A letartóztatottak között hat IDF-katona, két hebroni palesztin és több más izraeli állampolgár is van, többen egy bizonyos beduin arab családhoz tartoznak — írja a Ynetnews hírportál.

Több ezer lőszerről és tucatnyi fegyverről lehet szó. Az elfogottak szerint fegyverenként 3-5000 sékel (245-420 ezer forint) , lőszerenként pedig 1,5 sékel (125 forint) összeget fizettek a tolvajoknak.

Habár a hatóságok szerint nem terrorszervezetek felelnek a katonai fegyverek ellopásáért, annyi kiderült, hogy a Negev-sivatag bizonyos bűnözői csoportja mellett jutott az értékes portékából a Palesztin Hatóság területein élők számára is.

IDF-fegyverek, képünkön jó kezekben

A napvilágra jutott nyomozási részletek szerint még tavaly év végén lett gyanús az IDF-nek az, hogy katonai bázisain több hamisított vagy meghibásodott fegyverre is leltek. Ezek után a Shin Bet titkosszolgálattal közösen kezdtek nyomozásba.

Több olyan akciót is követtek beépített ügynökökkel, amelyek alapján sikerült lefülelni a szerteágazó csempészhálozatot. Az elkövetők fegyverfutárként álcázták magukat, így sok ezer lőszert és nagy mennyiségű lőfegyvert is eltulajdonítottak az izraeli hadseregtől.

A hat előzetes őrizetben lévő IDF-katona mindegyike déli közlekedési bázisokon szolgált. Értesülések szerint az egyikük lehetett a csempészakció kulcsfigurája. A hatóságok egyelőre négy vádirat benyújtásáról számoltak be, de ezeket több fogja követni.