Az izraeli hadsereg luxusszállodákat alakít karanténná

A kinti helyzetről Vadász Éva, az Új Kelet című magyar nyelvű izraeli lap főszerkesztője számolt be a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Vadász Éva megerősítette: keddre virradóan négy luxusszállodában — Tel-Avivban, Jeruzsálemben és Haifán — valóban a hadsereg vette át az irányítást, mivel Izraelben most a a katonaság felel a járványügyi feladatok jelentős részéért. Az intézményeket karanténokká alakítják.

Az Új Kelet főszerkesztője elmondta, lapjuknál többen elveszítették a munkájukat, akik a turizmusból élnek. A helyzetet azonban arra igyekeznek használni, hogy az Új Kelet következő száma minden eddiginél jobbra sikeredjen.

„Az állam nagyon sokat tesz bele a gazdaságba” — mondta Vadász, aki egyúttal felidézte: egy tegnapi bejelentésben 5 milliárd sékeles további segélyt helyeztek kilátásba az izraeli kis- és középvállalatok számára.

A megváltozott körülmények kapcsán elhangzott: továbbra is gyülekezési korlátozások vannak érvényben, és az új Kneszet megalakításában résztvevő képviselőket is csak hármasával engedték mozogni a tegnapi napon.

A főszerkesztő ugyanakkor hangsúlyozta, Izraelben nincsen kijárási tilalom. Jelenleg 50 ezer ember tartózkodik karanténban, és ma reggeli számok szerint 302 fertőzöttet tartottak nyilvántartásban — köztük 21 egészségügyi dolgozót.

Szerinte a megszokottnál csendesebbek az utcák, de továbbra is sportolnak és szörföznek az emberek Tel-Avivban. A kávézók és éttermek bezárásának kihirdetése óta nincsenek jelentős fennakadások. Az élelmiszerboltok nyitva vannak, és az ételszállítás is működik.

Arra a felvetésre, hogy fennáll-e az esély egy 1967-eshez hasonló „biztonsági kormány” létrejöttére, azt mondta: Izraelben épp egy vészkormányt állítanak fel Beni Ganz vezetésével.