A milánói zsidó közösség volt elnöke is a koronavírus olaszországi áldozatai között van

79 éves korában, a koronavírus fertőzés következtében elhunyt Michele Sciama, a milánói zsidó hitközség egykori vezetője.

Sciamát hétfő reggel érte a halál, felesége Vivien és két lánya, Dalia és Stefania gyászolják – számol be a The Times of Israel.

Michele Sciama, a milánói zsidó hitközség volt vezetője

Gadi Luzzatto Voghera, a Zsidó Dokumentációs Központ vezetője elmondta, hogy Sciama mostanában egy, az intézetnek szóló jótékonysági koncert megszervezésén dolgozott.

„A koncertet mindenképpen megszervezzük az ő emlékére és nevében, emlékül mindazoknak, akik a járványban veszítették életüket” – írta Sciama halálhírére reagálva Luzzatto Voghera.

Olaszországban csak hétfőn 349 halálos áldozatról számoltak be, ezzel 2.158-ra emelkedett az olasz áldozatok száma, mely a Kína utáni legmagasabb a világon.

Az olaszországi megbetegedéseket legmagasabb számban az ország északi részét regisztrálták, Milánó egyike a legsúlyosabban érintett területeknek, Lombardia tartományban, melynek Milánó a fővárosa, a mai napig 1.420 halottról érkeztek hírek.