Netanjahu: Izrael és Amerika szövetségének legjobb napjai még csak most jönnek

Az izraeli miniszterelnök mellett a demokrata Bloomberg is elítélte Sanders kirohanását az AIPAC ellen, Biden viszont azt mondta, az izraeli terjeszkedés megfojtja a békét.

Éves nagygyűlését tartja a legnagyobb amerikai zsidó lobbiszervezet, az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC), ahol a távolból beszélt Netanjahu, Ganz és Joe Biden, a helyszínen pedig Mike Pence alelnök és Michael Bloomberg demokrata elnökjelölt-aspiráns, volt New York-i polgármester.

Netanjahu üzenetében elítélte Bernie Sanders demokrata elnökjelölt-aspiránst, amiért őt rasszistának nevezte, az AIPAC-ot pedig egy olyan platformnak, amely teret ad a fanatizmusnak. Az izraeli kormányfő becsületsértőnek és felháborítónak nevezte a vermonti, balodali szenátor szavait.

Azt üzente a 18 ezer fős hallgatóságnak, hogy álljanak ellen az amerikai-izraeli szövetség gyengítésére tett kísérleteknek.

„Van egy üzenetem azoknak a radikálisoknak, akik rombolni akarják a kapcsolatunkat. Az amerikai-izraeli szövetség legjobb napjai még csak most jönnek”

– jelentette ki.

Netanjahu beszédében a Trump-adminisztrációt dícsérte a közel-keleti béketerv megalkotásáért. Azt ígérte, hogy mennek előre a Trump-terv által kijelölt úton, amely biztosítja Izrael számára a Júdea és Szamária (Ciszjordánia) területén lévő zsidó települések és a Jordán-völgy annektálását.

Az AIPAC nagygyűlése. Fotó: EPA/Erik S. Lesser

„Izrael kiterjeszti szuverenitását minden olyan területre, amelyet Trump terve Izrael részeként jelöl ki. Izrael térképe változni fog, Izrael jövője is változni fog. Jobbra fog változni” – fogalmazott Netanjahu.

Az izraeli miniszterelnök kiemelte azt a javaslatot, amely lehetővé teszi Izrael számára a Jordán-völgy biztonsági ellenőrzésének fenntartását, és kijelentette, hogy kész tárgyalni a palesztinokkal annak tartalmáról.

„A terv lehetővé teszi Izrael számára, hogy biztosítsuk létfontosságú érdekeinek, nyitva hagyja az utat a palesztinokkal való politikai megegyezéshez, valamint segít Izraelnek a többi arab szomszédunkkal is normalizáljuk a kapcsolatunkat”

– tette hozzá az izraeli miniszterelnök.

Ismét felhívta a figyelmet az iráni fenyegetésre, valamint azt ígérte, garantálja, hogy amíg ő a miniszterelnök, Teheránnak nem lesz nukleáris fegyvere.

Az AIPAC éves találkozója vasárnap kezdődött, és számos felszólaló kritizálta Sanders kijelentéseit. Danny Danon amerikai ENSZ-nagykövet például műveletlen bolondnak nevezte a demokrata elnökjelölt-aspiránst.

„Bárki nevezi is Izrael miniszterelnökét rasszistának, az vagy hazudik, vagy műveletlen bolond, vagy mindkettő. Nekünk nem hiányzik Sanders az AIPAC-on, nem hiányzik Izraelben sem”

– mondta Danon, arra utalva, hogy Sanders úgy döntött, nem megy el a találkozóra.

Bloomberg Jeruzsálemben hagyná a követséget

A volt New York-i polgármester, demokrata elnökjelölt-aspiráns pokoli rossznak nevezte Bernie Sanders támadását az Izraelt támogató lobbi ellen, valamint elítélte azokat az amerikai politikusokat, akik Izraelt „focilabdának” használják.

Michael Bloomberg markáns különbséget tett saját és Sanders Izrael-politikája között.

„Ha megválasztanak elnöknek, megígérhetem önöknek, hogy mindig támogatni fogom Izraelt. Izraelnek joga van megvédenie magát, saját maga által, ez azt jelenti, hogy soha nem kötném feltételekhez a katonai segélyt, bárki is legyen kormányon”

– fogalmazott Bloomberg.

Mike Bloomberg Calls Bernie Sanders ‘Dead Wrong’ For Boycotting AIPAC | NBC News

While speaking at the annual American Israel Public Affairs Committee gathering, former NYC Mayor Mike Bloomberg ripped his 2020 rival Senator Bernie Sanders…

„Izrael a frontvonalon harcol Amerika ellenségeivel a régióban, és értékes hírszerzési információkat, tapasztalatokat oszt meg velünk. Ha csökkentenénk a segélyt, azzal nem csak Izrael képességeit rontanánk, hogy megvédje magát, hanem a saját képességeinket is, hogy megvédjük magunkat. Megígérhetem, hogy elnökként soha nem egyezkednék Izrael biztonságán és védelmén” – tette hozzá.

Biden: Izrael terjeszkedése megfojtja a békét

Egy másik demokrata elnökjelölt-aspiráns, Joe Biden volt alelnök már kritikus kijelentéseket is tett Izrael politikájával kapcsolatban.

Videóüzenetében arról beszélt, hogy Izrael annektálási tervei, és a telepek terjeszkedése „megfojtja a reményt a békére”. Ugyanakkor a palesztinokat is felszólította, hogy fejezzék be a rakétázást.

Izrael politikája szerinte aláássa az ország támogatottságát az amerikai fiatalok között, mindkét politikai oldalon.

Felhívta a figyelmet arra, hogy minden jövőbeli izraeli terjeszkedés Ciszjordániában, valamint a múlt héten bejelentett építkezések megakadályozzák egy leendő, egybefüggő palesztin állam létrejöttét.

„Izraelnek, azt hiszem, le kell állnia az annektálás fenyegetésével és a telepek terjeszkedésével, mint amilyenről legutóbb bejelentést tettek, hogy épületek ezreit engedélyezték az E1-es zónában”

– mondta Biden.

„Ez a béke minden reményét megfojtaná, és hogy őszinte legyek, ezek a lépések eltávolítják Izraelt a demokratikus értékektől, aláássák az ország támogatottságát az Egyesült Államokban, elsősorban a fiatalok körében. Ez veszélyes, ezt nem engedhetjük meg. Nem engedhetjük, hogy Izrael egy újabb olyan ügy legyen, amely elválasztja a republikánusokat és a demokratákat”

– fogalmazott a volt demokrata alelnök.

Pence: Sanders lenne a leginkább Izrael-ellenes elnök Amerika történetében

„A történelem leginkább Izrael-párti elnökét nem lehet leváltani egy olyannal, aki a leginkább Izrael-ellenes lenne ennek az országnak a történetében. Ezért kell még négy év Trump elnökkel a Fehér Házban”

– ezekkel a szavakkal nyitott Mike Pence republikánus alelnök, akit állva tapsoltak a résztvevők.

Pence speaks at AIPAC 2020 Policy Conference

Vice President Mike Pence delivers remarks at the 2020 American Israel Committee Policy Conference in Washington, D.C. FOX News operates the FOX News Channel…

Az alelnök Sanders kritikáját kiterjesztette a többi demokrata elnökjelölt-aspiránsra is, mondván, hogy nem ítélték el Sanders hozzáállását az izraeli-palesztin konfliktushoz.

„Az még nagyobb baj, hogy amikor Bernie Sanders múlt héten rágalmazta Izraelt, egyik jelölt sem állt fel és kérte számon őt. De én megígérem, hogy mi mindig számon fogjuk kérni azokat, akik a barátság álarcában, ellenséges szándékkal közelítenek Izrael felé”

– jelentette ki Pence.