Katasztrófától tart a Szochnut elnöke

Ha nem találja meg a közös hangot az amerikai és izraeli zsidóság, annak beláthatatlan következményei lehetnek – véli a Jewish Agency (Szochnut) elnöke.

Jichák Herzog egy keddi rendezvényen beszélt arról, hogy egyenesen „katasztrófával végződhet”, ha nem ismerjük fel, hogy micsoda szélesedő szakadék tátong a világ két legnagyobb zsidó csoportja között.

Az izraeli és az amerikai hat-hat millió zsidó között „terebélyesedő filozófiai szakadék tátong”

— fogalmazott a Jerusalem Online által idézett Jichák Herzog, aki szerint a külön országokban felnövő új generációknak mielőbb meg kellene találnia a közös platformot arra, hogy össze tudják hangolni filozófiai nézeteiket.

„Több rétű történelmi katasztrófával fenyeget az a szakadék, amely már itt tátong a két zsidó nép között”

— vélte a Jewish Agency vezetője, akinek nem ez volt az első ilyen drasztikus tónusú megnyilvánulása a zsidó állam lakosság és a diaszpóra zsidósággal kapcsolatban.

Ma 34 éve érkezett Izraelbe Nathan Sharansky

Sharansky híres emberjogi aktivista, 1986-ban egy fogolycsere-egyezmény keretében érkezhetett Izraelbe.

Tavaly nyáron arról beszélt az Israel Hayomnak, hogy „generációkra kiterjedő katasztrófa lehet” az, ha az óceán két oldalán két egymástól ideológiailag eltérő, különféle irányultságú zsidó nép jön létre.

Herzog szerint a legjobb módszer a védekezésre az, ha közösen bíztatjuk a feleket arra, hogy erősödjön a párbeszéd és az egymás iránti tisztelet.

A Jewish Agency egy olyan ernyőszervezet, amely szoros kapcsolatban áll a mindenkori izraeli kormánnyal, hiszen cionista mozgalom lévén egyik fő tevékenysége az izraeli bevándorlás elősegítése, és a zsidó állam megszerettetése a diaszpórában élő zsidósággal.