Izraelben ismét patthelyzet, már negyedik választásról is beszélnek

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Ismét patthelyzetet jeleznek Izraelben a felmérések két héttel a március 2-ra kiírt parlamenti választások előtt, és egyre több szó esik egy lehetséges negyedik voksolásról – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

A rádióban megszólaltatott közvéleménykutató szerint alig mutatkozott elmozdulás a pártok támogatottságában a szeptember közepi választások óta. Az emberek, ha meg is változtatták pártpreferenciájukat, nem mozdultak ki a jobboldali-vallásos vagy a centrista és baloldali pártokból létrejött tömbből, ezek támogatottsága szinte állandó.

A Jediót Ahronót című újság honlapján, a yneten közölt – a valós 120 képviselői helyet hárommal meghaladó – becslésben 36 parlamenti hellyel a centrista ellenzéki Kék-fehér pártot mérték a legnagyobbnak. Őket 33 képviselővel a Likud, majd az arab pártok közös listája követte 14 hellyel. Kilencet jeleztek a baloldali pártszövetségnek, nyolcat Avigdor Liberman jobboldali nacionalista Izrael a Hazánk pártjának, valamint a keleti származású vallásosokat képviselő Sasz és az askenázi ultraortodoxokat megjelenítő Tóra Zsidóságának. Náluk eggyel kapott kevesebbet a kutatóktól a Jobbra, vagyis Jamina nevű, a Likudtól jobbra álló párt.

A rádióban ismertetett közvélemény-kutatásban három szavazói csoportot különítettek el. Az elsők a „focisták”, akik ugyanúgy ragaszkodnak pártjukhoz, ahogy egy-egy focicsapat szurkolótábora ragaszkodik kedvencéhez, akár vesztésre, akár nyerésre áll, gyakran több generáción át. Számukra identitásuk része lett egy adott párthoz tartozás.

A második csoport az „okostelefonosok”, akik arra szavaznak, aki többet ígér nekik, és készek megváltoztatni voksukat, ha egy másik párt előnyösebb ajánlattal jelentkezik, akárcsak a szolgáltatójukat gyakran kedvezőbbre cserélő okostelefon-tulajdonosok.

A harmadik csoport pedig úgy viselkedik, mint a valóságshow-k szavazóközönsége: ők az utolsó pillanatig kivárnak, és a jövendő győztes mellé próbálnak állni. Ez az utolsó pillanat nagyjából a választások előtti két hét, ilyenkor jelentkezik az a „momentum”, amellyel ennek a csoportnak a szavazóit meg lehet ragadni.

Az előző két választáson – tavaly áprilisban és szeptemberben – patthelyzet alakult ki a baloldali és a jobboldali tábor között. Egyikük sem tudott kormányt alakítani, viszont képesek voltak megakadályozni a másik oldalt a kormányalakításban.

Szakértők szerint ezúttal is ilyen eredmény várható, de jelentősen befolyásolhatja a voksolás kimenetelét a választási részvétel, hogy melyik izraeli tábor lesz képes inkább mozgósítani szavazóit a választások napján. A szavazási kedv a baloldalon hagyományosan mintegy 10 százalékkal magasabb, viszont ők kevesebben vannak.

“Izraelben ismét patthelyzet, már negyedik választásról is beszélnek” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A pontosság kedvéért ne feledjük, hogy a Kék-Fehér pártformáció valójából egy pártszövetség, nem pedig egy önálló/egyedülálló párt. Ez csupán annyiban fontos, hogy technikailag a legnagyobb párt továbbra is a Likud (a Kulanu nélkül is), a Kék-Fehér pártszövetség pedig három másik párt uniójából jött össze, hasonló módon ahogyan az Egyesült Lista (Joint List) pedig négy másik arab párt uniójából jött létre.

    Továbbá nyilván a politikai skála értelmezése országonként eltérő, de a Kék-Fehér pártszövetséget azért nem nevezném baloldalinak. Nagyjából centrista, nagyjából liberális, ha már mindenképpen körül szeretnénk írni, de ugye országon belüli összehasonlításban messze nem olyan baloldali és progresszív mint a Meretz, és egyáltalán nem olyan szocialista mint a Munkapárt, ugyanis a lényege a mai Izraelnek az, hogy a valódi baloldali pártok támogatottsága a kneszeti kiesés határát súrolják.

    Valóban nem sok változásra lehet számítani a következő választás eredményeit illetően sem, Lieberman továbbra is marad névlegesen királycsináló, a valóságban viszont csupán választáscsináló. Ha nem hajlandó összefogni a jobboldallal, akkor a végtelenségig fog ez az egész idő (és pénz) pocsékolás folytatódni. Az egységkormányt már elvetette mind a három résztvevő, más megoldás pedig nem igen létezik.