Határozatlan időre marad a Fidesz felfüggesztett tagsága az Európai Néppártban

Donald Tusk kijelentette, elnöksége ideje alatt nem lát lehetőséget a Fidesz teljes jogú visszafogadására, ameddig nem lesz változás a felsorolt aggályokat illetően.

Határozatlan ideig felfüggesztve marad a Fidesz tagsága az Európai Néppártban (EPP), mivel nincs elmozdulás, látható változás, elégséges előrelépés a Fidesz politikájában arra vonatkozóan, hogy meg akarna felelni az olyan demokratikus normáknak, mint a jogállamisági elvek vagy a véleménynyilvánítási szabadság tiszteletben tartása – jelentette ki Donald Tusk, a pártcsalád elnöke Brüsszelben hétfőn.

Tusk az EPP politikai gyűlését követően leszögezte: elnöksége ideje alatt nem lát lehetőséget a Fidesz teljes jogú visszafogadására, ameddig nem lesz változás a felsorolt aggályokat illetően.

Az esetleges visszafogadás nem megbeszélések vagy egyeztetések kérdése. Nem a közös értékekről szóló kompromisszumok árán érhető el, az csakis a Fidesz politikájának megváltozásától függ – húzta alá a lengyel néppárti politikus.

A párt kizárását kezdeményezte az Európai Néppárt finn tagja, a Kokoomus, mivel a magyar kormánypárt megsérti a pártcsalád értékeit és elveit. Egy 2021 első felében kongresszust tartanak majd – adta hírül Twitteren a párt elnöke, Aura Sala. (A finn párt az elsők között kezdeményezte a Fidesz kizárását.)

No Title

The EPP Political Assembly Now: @kokoomus Finland wanted to exclude #Fidesz from the @EPP. Fidesz is in breach of #EPP values & principles. The majority in the Party wants to keep Fidesz’s membership suspend. Special congress on the issue will be held first half of the next year. pic.twitter.com/AmoVwqFqYO

Majd egy következő posztban pontosított: a kongresszuson a Néppárt új politikai víziójáról fognak vitázni, de az alapvető értékekben egyetértés van.

A Néppárt politikai közgyűlése hétfő délután kezdődött. A korábbi várakozásokkal ellentétben a múlt héten arról szivárogtak ki információk, hogy a pártcsalád nem fog a Fidesz jövőjéről dönteni február elején: csak meghosszabbítják a felfüggesztést. A döntését azzal indokolta a Néppárt európai parlamenti frakciójának szerdai ülésén, hogy március óta nem történt semmi Budapesten, ezért marad a felfüggesztés is. A gyűlésre tartó Tusk az újságírók kérdésére azt válaszolta: nagyon kritikus véleménye van a Fideszről.

A Fidesz tagságát tavaly függesztették fel a Néppártban, de a szervezet EP-frakciójának tagja maradt.