„Német nemzetiszocialista tömeggyilkosok a bekerített Budapesten és a gettó megmentője” – ezzel a címmel adott előadást nagy érdeklődés kíséretében Ungváry Krisztián kedd este a Sziklakórház Atombunker Múzeumban.
A történész tíz olyan személy életpályáját mutatta be, akik bizonyíthatóan – vagy bizonyítékok hiányában, ám a pontos részletekből következtetve – tetteikkel is elkötelezetten a náci birodalmat szolgálták Budapesten az 1945. február 11-i kitörési kísérletet megelőző időkben. Előadása végére egy pozitív személyrajzot ígért.
Himmlertől Palitzschig
Heinrich Himmler 1943-as, SS-csúcsvezetők előtt elmondott poseni beszédének lejátszását követően Ungváry Krisztián kínos kérdésnek nevezve idézte fel a 75 évvel ezelőtti eseményeket. Ezt követően a történész logikai láncot fűzött, hogy bemutassa: egy totális diktatúrában a bűnösség, náci bűnökkel való kapcsolat mettől meddig terjedt.
„Az a típusú narratíva, ami a második világháborút a jó és rossz küzdelmének mutatja be, nagyon sok sebből vérzik. És nem árt, ha néha személyes példákkal emlékszünk azokra, akik ezt a fővárost védték” – mondta a történész.
Ungváry a náci tisztek történeteivel az általa ítélt „kevésbé súlyosaktól a súlyosak” felé haladt, így esett szó elsőként Joachim Rumorról, majd Kurt Kaulról, valamint Victor von Hehn életéről, ahogy Eberhard von Künsberg és Fritz Everding szerepe is említésre került.
A közönség riadtan hallgatott részleteket arról a Reiner Gottsteinről, aki egykor részt vett a zsidók autógázzal történő meggyilkolásának kikísérletezésében. Ezentúl Haus Ulrich Geschke, a „lidicei hóhér” és Kurt Wegener is górcső alá került. Bruno Meiertet végül Gerhard Max Arno Palitzsch követte, aki a Zyklon-B kísérletezésében is részt vett, és beszámolók szerint egymaga 900 szovjet hadifoglyot gyilkolt meg.
„A pozitív példa”
Ungváry az előadás végére Gerhard Schmidhuber (1894–1945) vezérőrnagy esetét hagyta, akit pozitív példaként emelt ki. Mint elhangzott, a Szászországban született vezérőrnagy civil foglalkozást űzött, míg át nem képezték a német páncélosokhoz. Egy 1943-as hadi sérülés miatt egyik szemét elveszítette, így 1944 novemberében farkasvaksággal és üvegszemmel került Budapestre, mint a 13-as páncélos hadosztály megbízott parancsnoka. A történész beszámolója szerint több tanú – közülük az egyik személyesen számára is – arról számolt be, hogy a náci tiszt szerepe ellenére meg tudta őrizni emberségét.
Ungváry szerint ezt támasztja alá az is, hogy Schmidhuber 1945 novemberében terjedelmes beadványban panaszkodott a magyar hadseregben uralkodó katasztrofális állapotokról, a szociális ellátás hiányáról.
Valamint szerinte Schmidhuber emberi mivoltát bizonyítja az is, hogy 100 pengő kifizetésével próbálta utólagosan megfizetni annak a perzsaszőnyegnek az árát, amit a Gödöllői Kastélyból lopott el.
„Leglényegesebb tette pedig a Budapesti Gettóhoz köthető, ami ellen a magyar nyilasok egy pogromot kívántak szervezni, amikor már a szovjet csapatok közel voltak.” Azt követően, hogy a terv eljutott Szalai Pálhoz – aki meggyőződéses nyilasból lett embermentő –, tájékoztatta Schmidhubert, aki azonnal intézkedett, letartóztatta az ügy német résztvevőit és a saját embereit küldte a gettóhoz.
„Így a gettó különösebb harcok és atrocitások nélkül élte át az ostrom utolsó napjait”
– összegezte Ungváry, aki zárójeles megjegyzésként elmondta: ha valaki 1944 végén Budapesten bujkált zsidóként, akkor nem a német vagy SS katonák voltak számára a legveszélyesebbek, hanem a magyar házmester vagy egy szomszéd.
„Elég sok olyan eset van, amikor német katonák magyar munkaszolgálatosokat védelmük alá vettek, vagy német tisztek megakadályoztak tömegkivégzést”
– állította. „Természetesen olyan eset is volt, amikor SS katonaruhás emberek gyilkoltak, de azt hozzá kell tenni, hogy az akkori káoszban nagyon sok nyilas húzott SS ruhát, mert akkor nem merték igazoltatni őket”.
Ungváry zárószóként elmondta, Schmidhuber 1945. február 11-én este a Széna téren kapott halálos lövést. „Azt gondolom, hogy helytelen volna, ha nem emlékeznénk arra, ami történt itt 75 éve. De ha már mindenképp emlékezünk, akkor elsősorban azokra kellene emlékeznünk, akikben még valami pozitív példát is találunk. Schmidhuber tábornok szerintem ebbe a kategóriába tartozik” – zárta előadását a történész.
Kritikák és kérdőjelek
Az előadást követően többen kérdéseket tettek fel a történésznek, például arról, hogy Szalai Pállal ellentétben Schmidhuber miért nem kapott kitüntetést a Jad Vasem Múzeumtól, noha felterjesztették és szerinte a gettó megmentőjeként emlékezhetnénk rá. Ungváry válaszában azt mondta – szerinte igazságtalanul – a múzeum azt felelte a felterjesztésre, hogy a német tábornok sokkal többet is tehetett volna.
„De szerencsére a magyar emlékezetpolitikát Magyarországon kell eldönteni, és nem Izraelben. Tehát nem azért kell emlékeznünk valakire vagy sem, mert Jad Vasem érdemrendet kapott” – összegezte a választ.
Végül arra a kérdésre, hogy mit szól a Hősök? – A budapesti csata német katonai elitje című művének kritikáihoz [aminek témája részben átfedte az előadás témáját is], Ungváry elmondta, szerinte vannak, akik azt olvassák ki a könyvéből, amit akarnak – ahelyett, amit üzenni akart. Több példát említve azt monda: „Mindezek szerint csak egy színnel szabad ezeket a tiszteket bemutatni. Csak jónak vagy csak rossznak. Szerintem kár megfosztani minket attól a kíváncsiságtól, ami ezen életutak megismerésére irányul. Annál is inkább, mert ha csak feketék vagy csak fehérek, akkor szegény Horniggal meg a többiekkel mit csinálunk?
Akkor ha valaki náci, akkor az nem is csinálhatott semmi jót – úgymond. Ez nem így van”
– fejtette ki véleményét.
„Az emberek sokszor kényszerek hatására tesznek dolgokat. Vannak választási lehetőségeik, és vannak, amikor ezzel tudnak élni, de van, amikor nem” – folytatta szavait Ungváry, aki egyúttal Farkasházy Tivadar korábbi kritikájára is felelt, miszerint műve a jövőben muníciót jelenthet a magyar neonácik számára.
„Az a helyzet, hogy mindenképp muníció lesz – mind a neonáciknak, mind az antifasisztáknak. Mert aki azt akarja olvasni, hogy ezek tömeggyilkosak voltak, akkor azt fogja olvasni belőle. Aki azt akarja kiolvasni belőle, hogy szentek voltak, az azt fogja kiolvasni belőle”
– fogalmazott a történész előadása végén.
| Mit tett Schmidhuber?
Karsai László történész 2018-ban írta le véleményét Schmidhuberről a Népszava hasábjain. Akkor így fogalmazott: „Schmidhuber semmit sem tett, egyetlen rendfenntartó katonai járőrt sem küldött ki azokban a hetekben, amikor a nyilasok, a német és magyar katonák, nyilas karszalagot öltött lumpen elemek rendszeresen végigrabolták a védett házakat, betörtek a nagy és a nemzetközi gettóba, százával, ezrével gyilkolták a zsidókat. Schmidhuber fegyelmezett katona volt, felsőbb parancsra vágóhídra vitte a katonáit, és ameddig kitartottak, addig is pusztult Budapest. A nácik által megszállt Európában sehol nem emlékeznek meg kegyelettel, gyásszal a Nagynémet Birodalom katonáiról. Miért kellene éppen Budapesten ezt nekünk elkezdeni? Schmidhuber haláláig a népirtó náci rendszer tábornoka, a Führer katonája volt. Nem próbálta lefogatni az állítólagos pogrom kitervelőit, nem küldött katonákat a nagy gettó védelmére. Ha hihetnénk Szalainak, akkor Schmidhuber egyszer, amikor talán hallott valamilyen pogrom tervről, lefegyverzett egy német őrmestert. Kicsit kevésnek tűnik ahhoz, hogy emléktáblát kapjon a Wesselényi utcában.” |
