Salvini: „Ha miniszterelnök leszek, Olaszország elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként”

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-jelölt szerint az EU-nak meg kellene tiltania a BDS-mozgalom tevékenységeit.

Matteo Salvini, az olasz jobboldali Lega párt vezetője és az ország legnagyobb eséllyel induló miniszterelnök-jelöltje úgy nyilatkozott, hogy a meggyőződése szerint az EU-nak meg kellene tiltania a BDS-mozgalom tevékenységeit – írja az Arutz Sheva.

Salvini szerint az Izrael elleni gyűlölet veszélyes bűncselekmény. Arra a kérdésre, hogy miként lehetne az EU-ban megértetni ezt, így válaszolt:

„Az iskolákban kell elkezdenünk dolgozni ezen, a fiatalok körében. Kilenc évet töltöttem az EP-ben, és elmondhatom, hogy az európai intézmények – nem beszélve az ENSZ intézményekről – nem Izrael barátai”.

„Ezért úgy gondolom, hogy nem ezekre az intézményekre kellene összpontosítanunk, hanem az új generációkra” – vélekedett Salvini. „Azoknak, akik Izrael államát el akarják törölni, tudniuk kell, hogy ellenségeik vagyunk. Izrael szövetségesünk. Ezt az iskolákban és az egyetemeken kell tanítani”.

Salvini azt is elmondta, hogy ha ő lesz a miniszterelnök, Olaszország el fogja ismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.