Amikor D ügynököt a müncheni mészárlás kitervelőjének követésére küldték, azt a parancsot kapta, hogy ne lépjen vele kapcsolatba. Megszegte ezt a szabályt, majd még néhányat: Szalame „barát volt és halálos ellenség”.
Amikor a Moszad 1974-ben egy magányos ügynököt küldött Bejrútba, hogy ott egy fedősztori takarásában megszervezze az 1972-es müncheni mészárlás kiötlőjének a meggyilkolását, egyértelmű parancshoz kellett tartania magát: ne lépjen kapcsolatba a célszeméllyel – írja a The Times of Israel.
A kém nem pusztán ellenszegült a parancsnak. Idővel Ali Haszan Szalame egyik legközelebbi barátja lett, mielőtt a gyilkosainak egyikévé vált volna.
Ma a Moszadban legendás alakként ünneplik, aki a szervezet egyik leghíresebb sikeréért felelős.
A közelmúltban a csak D ügynökként azonosított kém először beszélt a televízióban arról a feladatáról, amelynek célja az volt, hogy leszámoljon Izrael legkeresettebb terroristájával a müncheni gyilkosságokat követően.
Az 1972-es müncheni olimpián elkövetett támadás során 11 izraeli sportolót gyilkolt meg a Fekete Szeptember palesztin terrorcsoport. A támadást követő években a Moszad meggyilkolt számos, a támadásért felelős személyt, amint az Steven Spielberg néhány részletében ellentmondásos filmjéből, a Münchenből is megismerhető, de az egyik célpontnak sikerült kisiklania a kémszervezetet szorításából: Szalamenek, a Fekete Szeptember műveleti vezetőjének.
A „vörös herceg” néven ismert Szalame egy vezető arab parancsnok fia volt, aki az Izrael megalapítása kapcsán kitört 1948-as háborúban vesztette életét. A libanoni fővárosban, Bejrútban élt, és a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetőjének, Jasszer Arafatnak a kulcsfontosságú szövetségese és lehetséges utódja volt. Ezenkívül híres volt a pazar, playboy életmódjáról. De a Moszad nem tudott a közelébe férkőzni.
Itt lép a képbe D ügynök, akit egy kitalált személyazonossággal Bejrútba, illetve a szíriai fővárosba, Damaszkuszba küldtek, ahol éveket töltött el azzal, hogy nyomon követte Szalamét, és mozgásáról szóló információkat a Moszad felé továbbította.
Az ügynök a 13-as csatorna „Hit List” című dokumentumsorozatának egyik részében beszélt egykori feladatáról. Az álcázásban töltött életét úgy jellemezte, mint amely magányos és veszélyes volt egyben.
„A hosszú távú ottlét, egyedül, magányosan, bizonyos mentális, érzelmi és pszichológiai stresszt is magában foglalt” – mondta. „Az ember elhasználódik. Hirtelen hibát követhet el, és felfedi magát”.
Egy ilyen hiba minden valószínűség szerint a halálos ítéletet jelenti, amint az a híres kém, Eli Cohen 1965-ös Damaszkuszban történt elfogása és felakasztása nyomán is egyértelművé vált.
D ügynök elmondta, hogy teljes mértékben el kellett merülnie a magára öltött identitásban, és a sajátjaként kellett elfogadnia, annak érdekében, hogy működni tudjon.
„Pozitív skizofréniának hívom” – mondta, a disszociatív vagy többszörös személyiség közkeletű téves megnevezését használva. „A fedősztorinak, amit a célszemélynél [a helyszínen] használtam, a valós életemnek kellett lennie. Ha nem hittem volna benne, akkor a legelső srác sem hiszi el”.
„De amikor utasítást kapsz a központból, rögtön emlékezni fogsz arra, ki küldött, miért vagy itt, és hogy éppen egy küldetést teljesítesz”.
A D ügynököt főnökei a Beirut International Hotelbe küldték. Szalaméről tudták, hogy a szálloda edzőtermében dolgozik. D feladata az volt, hogy eddzen a teremben és figyelje Szalamét. Ám arra is világosan figyelmeztették, hogy ne beszéljen vele, és semmilyen módon ne lépjenek kapcsolatba, mivel ezzel a saját lelepleződését kockáztatná, ami komoly veszélybe sodorhatná.
De végül Szalame volt az, aki kapcsolatba lépett vele.
„Mondjuk, nagyjából hat hónap elteltével [a szállodában], az aktuális tevékenységemben, a hasprések végzésében elmerülve az edzőteremben” – mesélte D ügynök, – „egyedül vagyok, minden csendes. Hirtelen egy hangot hallok magam mögül: «Nem jól csinálod barátom». Visszafordulok, és látom, hogy Ali Haszan Szalame áll mögöttem”.
Ezután Szalame megmutatta neki, hogyan kell helyesen végeznie a gyakorlatot, és beszélgetni kezdtek.
„Azt kérdezte: «Tudsz squasholni?» Azt feleltem: «Sajnos csak teniszezem»” – emlékezett vissza D ügynök. Volt egy squash-oktató az edzőteremben, és Szalame azt javasolta, hogy D vegyen tőle órákat, ugyanis éppen partnert keresett a rendszeres játékhoz.
„Így kezdtük el együtt squasholni” – nyilatkozta a D ügynök a 13-as csatornának. Gyorsan barátok lettek.
Az ügynök felettesei a Moszadnál aggódtak a biztonsága miatt, ám a körülményekre tekintettel beleegyeztek abba, hogy fenntartsa a kapcsolatot.
„Okos volt, erős, igazi férfi, intelligens. Sok közös volt bennünk” – jellemezte D ügynök Szalamét, nyíltan elismerve, hogy kedvelte a terrorvezért.
„Ugyanakkor Münchenben 11 sportolót ölt meg az egész világ előtt, lemészárolta őket Németországban, ezért megérdemelte a halált. Efelől kétségem sem volt. Lehet a legklasszabb ember a világon, és akkor mi van?”
Végül Szalame meghívta a D ügynököt italra és vacsorára a feleségével. Az elutasítás nagyon durvának tűnhetett volna, ezért a kém beleegyezett.
Szalame, akit mindig szorosan körülvettek fegyveres testőrei, bemutatta az ügynököt feleségének, az egykori Miss Universe Georgina Rizknek. Megmutatta neki otthonát, szobáját, még az óvszertároló fiókját is – minden olyan információt, amelyet D ügynök később eljuttatott a feletteseinek.
Ahogyan a hónapok teltek, Szalame többször is áthívta magához az ügynököt. Később már bulikba vitte, ajándékokat vásárolt neki, sőt felesége lánytestvérének is bemutatta.
D ügynök élvezte a Szalaméval töltött időt, de egy pillanatra sem engedhette meg magának, hogy elfelejtse valódi célját.
„Tudom, hogy ez a küldetésem. Ezért vagyok itt, és a barátság klassz. A barátja vagyok, azt tette, amit tett Münchenben, mégis, ez a küldetés. À la guerre comme à la guerre’, ahogy a franciák mondják… háborúban így szokás”.
„Egyszerre hívom barátnak és halálos ellenségnek. Ez nem könnyű. Nem könnyű. Legbelül, mélyen tudod, hogy meg kell halnia”.
D ügynök kidolgozta Szalame meggyilkolásának lehetséges módszereit, és javasolta azokat főnökeiknek. 1978 októberében megállapodtak a tervről.
„Miután utaztam vele néhányszor, megtanultam, hogy rendszerint 11 vagy 12 körül hagyja el az otthonát és kocsiba ül. A Madame Curie utca, ahol lakott, egyirányú volt 300 méteren. Aztán egy kereszteződés következik, és nem mehetsz tovább egyenesen. Jobbra kell fordulnod. A forduló után három parkolóhely van. Ha reggel elfoglalsz egy parkolóhelyet, és odaállsz egy autóval egy nagyon komoly bombával, kész is a művelet”.
Ezen a ponton a Moszad egy másik ügynököt is bevetett, egy nőt, akit a világ később Erika Chambers-ként ismert meg. Ő hivatott aktiválni a bombát.
A brit származású Chambers-t néhány évvel ezelőtt szervezték be az ügynökséghez. Keresztény hangzású nevét nagy értéknek tekintették, mivel ez lehetővé tette számára, hogy hamis személyazonosság helyett a saját dokumentumaival utazzon, illetve azt is, hogy a brit nagykövetségre meneküljön menedékért, ha a legrosszabb következne be.
A hátránya viszont az volt, hogy az akció után az identitása – a valódi identitása – köztudottá válna. Ezért meg kellene változtatnia a személyazonosságát, és el kellene hagynia a régi életét.
„Jól megértette, mindez mit jelent” – mondta egy csak Annának nevezett nő, akit Chambers (a kémtörténet szereplőjét természetesen már másként hívják) hatalmazott fel arra, hogy a nevében beszéljen. „A családjától, a barátaitól és az identitásuktól teljesen elkülönült életet, melyben Angliába sem mehet többé. Ám beleegyezett ebbe. Azt gondolta, megéri”.
Chambers kibérelt egy, a kijelölt parkolóhelyre néző lakást. 1979 januárjában a művelet zöld utat kapott.
Amikor a főnökei megkérdezték Chambers-től, hogyan érzi magát annak tudatában, hogy gyilkosságot kell elkövetnie: „Azt mondta, hogy nem tudja, hiszen soha nem ölt meg senkit” – mondta Anna a 13-os csatorna számára. „Majd utána elmondja. Mindenesetre készen áll”.
D ügynök Jordániába utazott, látszólag nyaralni, de valójában azért, hogy egy Moszad-csoporttal találkozzon. Az ügynökök adtak neki egy nagy bútordarabot, amely a robbanóanyagokat tartalmazta, és D ügynöknek két határon, a Jordánia és Szíria, illetve a Szíria és Libanon közöttin kellett keresztülvinnie. A határőrök kérdéseket tettek fel a bútorral kapcsolatban, de nem vizsgálták meg azt. Keresztüljutott az akadályokon.
Néhány nappal a művelet előtt egy harmadik ügynök beszerelte egy autóba a D ügynök által beszerzett robbanóanyagot, aki átadta Chambers-nek a detonátort.
A merénylet napján, 1979. január 22-én, Szalame két autóból álló konvojával elhagyta az otthonát, és pontosan a tervek szerint a sarokhoz hajtott. A lakásából nézve Chambers aktiválta mintegy 100 kilogrammnyi (220 font) robbanóanyagból álló bombát.
Szalame négy testőre meghalt a robbantásban. Ő maga is súlyosan megsérült, és valamivel később egy kórházban hunyt el.
Csakhogy a robbantás négy ártatlan járókelőt is megölt, és 16 másikat megsebesített.
A három izraeli ügynök gyorsan elmenekült, és végül visszatért a zsidó államba.
Anna szerint Chambers-et hosszú ideig kísértette egy éppen arra sétáló, ártatlan nő halála. „Sok éven keresztül szinte minden nap gondolt erre a lányra”.
D ügynök ezt mondta az ártatlanok haláláról:
„Hülyének tetetném magam, ha azt mondanám, hogy nem vettem figyelembe annak a lehetőségét, amit az amerikaiak «járulékos veszteségnek» neveznek. Azt, hogy ártatlanok halhatnak meg. Akarja tudni, hogy volt-e problémám ezzel? Mindig gondom van azzal, ha ártatlan emberek halnak meg”.
D a gyilkosság után visszatért Izraelbe és jobban példaszerű életet kezdett el élni.
Elmondta, hogy semmi sem közelítette meg azt a magas adrenalinszintet, ami az ellenséges államban végzett fedett tevékenységének idejét jellemezte, miközben a jó barátját játszotta – és egy bizonyos fokig valóban az is volt – egy tömeggyilkosnak, akinek a kiiktatása mellett elkötelezte magát.
De legalább a megtévesztés és a színészkedés sikeres volt. A megbízás teljesítése közben, mint mondta:
„folyton egy álarcot viselve éled az életed”.