Lelőttek egy rabbit Clevelandban

Saját lakásában lőttek le egy fiatal ortodox tanítót Amerikában. Egyelőre nem merült fel antiszemita indíték.

Kedd délután a Chabad mozgalom egyik clevelandi rabbijára, Yossi Bialora és feleségére ismeretlen okokból saját lakásukban lőttek rá. Az asszonyt a lábán találták el, a 33 éves tanítót azonban halálos seb érte az orvgyilkos fegyveréből.

Az esetről több hírportál is beszámolt. Az izraeli Arutz Sheva korábban azt írta, hogy az elkövető — akit a rendőrök nagy erőkkel keresnek — a támadást megelőzően verbális konfliktusba került a rabbival és korábban is ismerte a zsidó családot. A lap aztán úgy pontosított: a történteknek egyelőre semmilyen verzióját nem erősítették meg hivatalosan.

Az amerikai vosizneias.com is azt közölte, hogy a jelenleg is tartó helyszíni szemle alapján nem állítható, hogy a tragédiának bármi köze lenne antiszemita eredetű bűncselekményhez.