Johnson törvénnyel lépne fel a BDS-mozgalommal szemben

Boris Johnson kabinetje illegálisnak tartaná, hogy brit közintézmények az Izraelt bojkottáló BDS-mozgalommal szövetkezzenek.

Erről a brit kormány poszt-holokauszt ügyekért felelős különmegbízottja beszélt a hétvégén Jeruzsálemben, ahol egy konferencián vett részt – írja a Daily Wire hírportál.

Eric Pickles kormánya álláspontját közvetítve úgy fogalmazott a Stratégiai Párbeszéd Nemzetközi Intézetének tudományos találkozóján, hogy „a BDS antiszemita, és úgy is kell kezelni”.

A diplomata szerint Boris Johnson új kormánya olyan törvényt készül elfogadtatni a parlamentben, amely minden közintézményt távol tart majd az Izrael-ellenes BDS-mozgalomtól azzal, hogy ellenkező esetben jogi szankciót fogalmaz meg.

Az antiszemitizmus támadás a brit életmód és a brit identitás ellen. Zsidó polgártársaink nélkül kisebb nemzet lennénk 

— mondta Pickles, aki ezzel utalt a számos antiszemita botrányban érintett Munkáspárt múlt heti választási vereségére is, ami Pickles szerint azt is mutatja, hogy a britek elutasítják a zsidógyűlöletet.

A Daily Wire cikke felidézi Boris Johnson 2015-ös izraeli útját, ahol az akkor London polgármestereként szolgáló politikus palesztinokkal is találkozott volna, de mivel már akkor egyértelműen ellenezte a zsidó államot ellehetetleníteni kívánó BDS aktivitásait, a palesztin szervezetek lemondták találkozójukat Johnsonnal.

Miért akarják bojkottálni Izraelt? (…) Nem tudok ennél nagyobb ostobaságot elképzelni, ha egyszer egy olyan országról van szó, amelyik a régió egyetlen demokráciája, és nyílt társadalmával a pluralizmus megtestesítője 

— idézte a lap Johnsont, aki akkor azt mondta, hogy az egész mozgalom egy „szűk, baloldali értelmiség” kezdeményezése, és Nagy-Britanniában valószínűtlen, hogy számottevő befolyásuk lenne.