Megindul a Trump elleni impeachment-eljárás

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az eljárást megindítását kezdeményező Nancy Pelosi úgy fogalmazott az eljárásért felelős bizottsági ülés utáni napon, hogy „az elnök nem hagy más lehetőséget számunkra”.

Pelosi egy csütörtök reggeli sajtótájékoztatón elmondta,

„a tények magukért beszélnek. Az elnök visszaélt hivatali hatalmával, hogy politikai előnyt származtasson az ország biztonságának kockáztatása mellett, amikor visszatartotta az Ukrajnának szánt katonai támogatást annak fejében, hogy vizsgálat indulhasson politikai ellenfelével szemben”.

Pelosi hozzátette,

“Szomorúan, mégis magabiztosan és alázatosan, az alapítóink iránti hűséggel és Amerika szeretetével telt ma arra kérem az elnökeinket, indítsák meg a bíróságon kívüli alkotmányos vádemelési eljárást”.

A Demokraták még az év vége előtt mindenképpen szavazni szeretnének az eljárásról annak érdekében, hogy a Szenátus előtti tárgyalás már a jövő év januárjában megtörténhessen – számol be a BBC News.

Trump elnök nem sokkal Pelosi bejelentése előtt Twitteren azt írta, „ha valóban eljárást akarnak ellenem indítani, tegyék most és gyorsan, így tisztességes tárgyalás a Szenátus előtt nyílt  lehessen, és az országunk mielőbb túlessen ezen az egészen és visszatérjen az élet a rendes kerékvágásba”.

A Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham Pelosi nyilatkozata után azt mondta,

„a Demokraták szégyelljék magukat”

– majd hozzátette:

“Várjuk a tárgyalást a Szenátusban”.

Nancy Pelosi

Szerdán a Képviselőház Jogi Bizottsága előtt három alkotmányjogász vallotta, hogy Trump elnök tette, miszerint egy másik országtól kért segítséget, olyan bűn, mely alapján indokolt az impeachment-eljárás. Egy negyedik alkotmányjogász azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy Trump elnök cselekedete nem volt ugyan helyénvaló, de nem elég ahhoz, hogy ellene eljárás induljon.

Mint ismeretes, szeptemberben egy ismeretlen, magas rangú tisztviselő hívta fel a Kongresszus figyelmét Trump amerikai és Zelenszkij, frissen beiktatott ukrán elnök közti telefonbeszélgetésre, amiben Trump az Ukrajnának juttatott katonai segély folyósítását attól tette függővé, ha Ukrajna segít neki a politikai ellenfeleit lejárató eljárás megindításában.

A 400 millió dolláros amerikai katonai segély visszatartása ilyen típusú politikai célok miatt a Demokrata Párt szerint elegendő ahhoz, hogy Trump ellen impeachment-eljárás induljon.

Trump, a vád szerint Joe Biden egykori alelnök, jelenlegi elnök-aspiránst fián keresztül vette célba, aki egy ukrán energetikai vállalat igazgatótanácsának tagja. A Demokraták szerint Trump abban is érdekelt, hogy az ukrán vezetés kiderítse, vajon Ukrajna befolyásolta-e a 2016-os amerikai elnökválasztást.

Impeachment, avagy miért hallgatnak a demokraták Ukrajnáról?

Beláthatatlan károkat okozna, ha Amerika, illetve a Nyugat semmibe venné, cserben hagyná Ukrajna új, nyugatos elnökét. Seres László publicisztikája.

Az impeachment-eljárás olyan két lépcsős folyamat, melynek végén, ha kiderül az elnök bűnössége, akár el is mozdíthatják a hivatalából.

Amennyiben a demokrata többségű Képviselőházban megszavazzák az eljárás lefolytatását, úgy az eljárás a Kongresszusban tárgyalással folytatódik majd.

Azonban a későbbi Szenátusi szavazáshoz kétharmados többség szükségeltetik, és ismerve Trump befolyását a Szenátusban, valószínűtlen, hogy őt elmarasztaló eredmény születik.

A történelem során eddig két amerikai elnök, Bill Clinton és Andrew Johnson ellen indult hasonló eljárás, Richard Nixon önként mondott le, még az eljárás megkezdése előtt.

“Megindul a Trump elleni impeachment-eljárás” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. A „demokraták”-szamarak kísérlete kudarcra wan ítélwe, hála az Örökkévalónak!
    Kewes jobb Elnöke wolt az USA-nak, mint Trump, aki ÁTHELIEZI a Nagykövetséget Jerusalemba!

  2. A Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja lett Joe Biden amerikai alelnök fia és John Kerry külügyminiszter fogadott fiának egyik közeli barátja.
    Biden alelnök ifjabbik fia, a 44 éves Hunter Biden májusban lett tagja az igazgatótanácsnak, a cég jogi részlegének vezetőjeként. Néhány héttel korábban az a 39 éves Devon Archer is a vezetés tagjává vált, aki Kerry fogadott fia, Christopher Heinz – a Heinz-féle “mártásbirodalom” örököse – főiskolai szobatársa volt. A Burisma igazgatótanácsának elnöke tavaly óta Alan Apter amerikai befektetési bankár.Soros egyik fia is érdekelt a gázüzletben !
    Az amerikai külügyminisztérium nem kívánta kommentálni az ügyet, az alelnök szóvivője pedig kijelentette, hogy Hunter Biden magánemberként, az amerikai kormány jóváhagyása nélkül lett vezető az ukrán cégben. Tudod az igazgatótanács az amelyik dönt egy cég stratégiai kérdéseiről. És sehol egy német, egy francia egy angol úgy látszik ukrajnai energetika kizárólagos USA felségterület és ezt a többiek tiszteletben is tartják!

  3. Istenem! Milyen jellemző a hatalom-és bosszúszomjas ember arckifejezése! Egy nagy szerencséje lesz Amerikának, ha „demokraták” túllihegett tébolyukban elfeledik, hogy mit is csinált anno Joseph Raymond McCarthy, és akkor az inga visszaleng….