A Zsidó Filmfesztivál egyik meghatározó vígjátékában a forgatókönyvíró palesztin szappanoperában igyekszik mindenki igényeinek megfelelő valóságot létrehozni, tűrve az antiszemita rendező és egy izraeli határőr folytonos, kéretlen tanácsait.
Nem volt könnyű dolgom, amikor a filmfesztivál repertoárját böngésztem, keresve, melyik film is lenne a legalkalmasabb arra, hogy kritikát írjak róla, hiszen rendkívül színes a felhozatal. Végül is Izrael és a héber nyelv iránti elfogultságomra való tekintettel egy izraeli vígjáték mellett döntöttem, melynek története azonnal megragadott.
A Tel-Avivban minden megtörténhet (Tel Aviv on Fire) c. filmet Sameh Zoabi rendezte, és először a velencei filmfesztivál Horizontok programjában mutatkozott be, itt két díjjal is elismerték, majd számos további nemzetközi díjat is nyert.
Főhősünk Szalam, egy tengődő palesztin fiatalember, akit nagybátyja bevesz készülő szappanoperájának forgatására segédnek, tekintve kitűnő hébertudását, és hogy tudja, „milyenek is igazából az izraeliek”. A „Tel-Aviv ég”címre hallgató sorozat a 1967-es háborút dolgozza fel, és fő szála egy palesztin kémnő és egy izraeli tábornok ál-szerelmi kapcsolata. A kémnő feladata a titkos katonai tervek megszerzése, és ezen keresztül a háború megnyerése a palesztinok számára.
Már a film elején elhangzik egy kulcsszó, ez pedig a פצצה, vagyis „bomba” mellyel a szövegben a nőre utalnak, de később meghatározó elemnek bizonyul a filmben.
Hősünk, Szalam élete fordulópontja akkor érkezik el, mikor hazafelé tartva egy izraeli ellenőrzőponton megkérdez egy katonalányt, tiszteletteljes-e „bombanőnek” nevezni a hölgyeket. (A moziteremben harsány nevetés követi őrszobára szállítását.) Itt találkozik az izraeli határőrrel, aki azonnal magához veszi a nála levő, izraeliek körében is rendkívüli népszerűségnek örvendő szappanopera forgatókönyvét, és kéretlen tanácsokat ad a fiatalembernek a következő résszel kapcsolatban.
Szalam később, mikor nagybátyja előlépteti, rájön, hogy az izraeli nélkül nem is tud jó történeti szálakat írni, így minden nap megbeszélik az őrszobán egy-egy humusz társaságában, mi is legyen a következő részben.
Számomra a legérdekesebb elem a filmben az, hogyan próbálják az izraeliek és a palesztinok saját múltbeli tragédiáikat, családi gondjaikat, szerelmi életüket kijavítani a drámán keresztül, remélve, hogy a szappanopera végül az őket körülvevő valóságra is kedvezően hat majd, illetve hogyan igyekeznek nemzeti karakterüket is belevinni a történetbe. A szappanopera tehát nem csak terápiás, de valóságteremtő eszközzé is válik.
Szalam ezek között az igények között igyekszik lavírozni úgy, hogy az izraelieknek és a palesztinoknak is megfeleljen: megmaradjon a munkája is, és haza is juthasson békében nap mint nap.
Az izraeli ragaszkodik az esküvőhöz a zsidó és palesztin főszereplő, Júda és Ráhel között, míg a palesztinok egy palesztin fickóval, Marvánnal hoznák össze a lányt. Mikor az indulatok tetőfokra hágnak, és szegény Szalamnak bevonják a személyijét, majd elrabolja a duvdevan (a palesztin területeken tevékenykedő titkos izraeli egység, amely gyakran ránt be jelöletlen furgonokba terrorista-gyanús egyéneket – a szerk.) kemény választási helyzet elé kerül.
Az esküvőt ugyan kiharcolja, de nagybátyja ragaszkodik ahhoz, hogy a cselekmény öngyilkos robbantással érjen véget.
A lehetetlen helyzetben hősünk végül beveszi izraeli határőr barátját a cselekménybe, aki leleplezi a robbantást, és letartóztatja a párt, így utat adva annak, hogy a show menjen tovább.
A film a nehézkes együttélésnek állít tehát görbe tükröt, és zseniális humorán keresztül azt is megmutatja, hogy végső soron a család, a szerelem és a békés hétköznap az, amire az ember vágyik. És ha mindkét oldalon van valamennyi hajlandóság, lehet lépéseket tenni az ügy érdekében.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.