Ultraortodox zsidót késeltek meg szombaton az ukrajnai Umánban

A férfi Nachman rabbi sírjához tartott reggeli imára szombaton, mikor egy arra járó késsel támadt rá. Az áldozatot a helyszínen a zsidó önkéntesekből álló United Hatzalah munkatársai azonnal ellátták, ezután korházba szállították – számol be a Yeshiva World News.

Az eset a szombat kora hajnali órákban történt, a támadó szándéka ismeretlen, azonban a támadó személye nem. Korábban is számos alkalommal inzultálta már a helyi zsidó közösség tagjait. Többen arra hívják fel a figyelmet, hogy eddig szóbeli inzultusokat és kisebb lökdösődéseket provokált az elkövető, azonban félő, hogy erősödik a helyiek és a számos Umánban (Ukrajna) imádkozó zsidók közti feszültség.

Jakov Jean, a helyi közösség vezető rabbija a közösségnek írt levelében azt írta:

“Képtelen vagyok felfogni, hogy a hatóságok miért engedik ezt az őrült egyént a közösség közelébe, miután számos alkalommal inzultálta már a helyi zsidó közösséget. Még inkább érthetetlen számomra, hogy a hatóságok miért nem tesznek semmit. Így a hozzá hasonló embereket semmi nem tartja távol attól, hogy egyre veszélyesebb tettekre ragadtassák el magukat. Ilyen körülmények közt nem lehet gyereket nevelni, biztonságban családdal élni. Úgy tűnik, ez a környék egyre inkább az erőszak és a kábítószerek által lesz uralva.”

Mint ismeretes, Umánban nyugszik Náchmán rabbi, aki a hászidizmus alapítójának leszármazottja. Sírját zsidók tízezrei látogatják, főként halálozási évfordulóján, mely a zsidó újévvel esik egyidőbe, de egész évben folyamatos és hangsúlyos a főként ultraortodox zsidók jelenléte.