Újabb tüntetések, összecsapások történtek Hongkongban

Több összecsapás is történt a rendőrök és a kormányellenes tüntetők között az éjszakába nyúló hongkongi megmozdulásokon, miután közel két hét viszonylagos nyugalmat követően vasárnap újra tízezrek vonultak utcára – olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán az MTI szerint.

Egy héttel a demokráciapárti jelöltek elsöprő győzelmét hozó helyhatósági választások után napközben békés felvonulást tartottak a városban, de a demonstráció estére több helyen ismét erőszakba torkollott:

tiltakozók egy-egy csoportja a szárazföldi Kínával kapcsolatba hozható üzleteket és éttermeket, illetve állomásokat rongált meg, valamint téglákat dobált a rendőrök közé, utakat torlaszoltak el, továbbá egy rendőrségi járműre Molotov-koktélt hajítottak, mire a rendőrök könnygázzal és gumilövedékekkel válaszoltak.

A békésnek induló felvonuláson sokan gyermekeikkel vettek részt, és a tüntetők ismertetőjelének számító fekete ruházatot viseltek. A megmozdulás kezdete után egy órával azonban a rendőrség állítása szerint demonstrálók egy része füstbombákat hozott működésbe, ezért a rendőrség könnygázt vetett az utcákon sűrűn hömpölygő tömeg szétoszlatására.

Az egy héttel ezelőtti, körzeti bizottsági választásokon a demokratapárti jelöltek a 452 helyből összesen 392-őt nyertek meg, ami megfigyelők szerint arra utal, hogy a város lakosságának jelentős része a tüntetők oldalán áll a Peking-párti kormányzattal szemben. A vasárnapi megmozdulás, amelynek azt a címet adták, hogy „Ne feledjük, miért kezdtük”, azt az üzenetet hordozta, hogy a demonstrálók a választási győzelem után sem hagynak fel akcióikkal, egészen addig, amíg követeléseiket nem teljesítik – írja a SCMP.

A jövő héten hetedik hónapjába lépő tüntetéshullámot eredetileg egy azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltotta ki, mára azonban a várost irányító kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá alakult. A tüntetők a törvénymódosítás visszavonásán túl a demonstrációkon alkalmazott rendőri intézkedések független kivizsgálását, a június 12-i események „zavargássá” minősítésének visszavonását, az őrizetbe vett tüntetők szabadon bocsátását, valamint az általános választójog bevezetését követelik.

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az „egy ország, két rendszer” elve alatt különleges jogokkal bír. A Nagy-Britanniával 1997-ben között megállapodás szerint Kína a dátumot követő 50 évre magas szintű autonómiát garantált Hongkongnak, ám az ott lakók közül sokan úgy érzik, Peking egyre növeli befolyását a városban.

Kína súlyos beavatkozásnak minősíti, hogy az amerikai elnök aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt

Nem sokkal azután, hogy Hongkongban helyi választásokat tartottak, amelyeken a demokráciapárti jelöltek elsöprő sikert arattak.