Magyarország csatlakozna az Eurázsiai Fejlesztési Bankhoz

Magyarország kész megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat az Eurázsiai Fejlesztési Bankkal – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a bank éves konferenciáján Moszkvában.

„Az előzetes tárgyalásokat követően Magyarország kifejezte készségét, hogy csatlakozzon az Eurázsiai Fejlesztési Bankhoz. A bank vezetőinek elmondtuk, a magyar kormány úgy döntött, hogy kész a pénzintézet teljes jogú tagjává válni” – jelentette ki a tárcavezető.

Elmondta, hogy a csatlakozási tárgyalások 2020-ban zárulhatnak le.

Szavai szerint a magyar kormány az Eurázsiai Fejlesztési Bankban kitűnő lehetőségeket lát a közép-európai és az eurázsiai régió együttműködésének, valamint a közlekedési infrastruktúra, az ipar és a megújuló energiaforrások fejlesztésére.

A 2006-ban alapított bankhoz eddig Oroszország, Fehéroroszország, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán csatlakozott. Legfőbb célja, hogy elősegítse a térség országainak gazdasági, pénzügyi integrációját, fenntartható gazdasági növekedését magán és állami fejlesztések hosszú lejáratú finanszírozásával.

Pence: Amerika nem védheti meg a Nyugatot, ha szövetségesei a Kelettől függenek

Lavrov szerint az EU-nak Oroszországgal összefogva ki kell alakítania egy közösséget a NATO ellensúlyozására. Zajlik a müncheni biztonságpolitikai csúcs.

Varga Mihály tavasszal tárgyalt Andrej Belijaninovval, az Eurázsiai Fejlesztési Bank elnökével, akinek azt mondta, „a magyar vállalkozások szakértelmüknek és technológiájuknak köszönhetően számos területen juthatnak lehetőségekhez az eurázsiai piacokon.”

A miniszter úgy fogalmazott, hogy „hazánk és az eurázsiai térség pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatainak jó alapot ad a magyar gazdaság európai összehasonlításban is kiemelkedő teljesítménye, a folyamatosan növekvő belső fogyasztás és a 25 százalék körüli beruházási ráta.”

A pénzintézetet egyébként a Fitch Ratings, a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül utolsóként felvette figyelő listájára. A Fitch honlapján az szerepel, hogy az Eurázsiai Fejlesztési Bank „BBB plusz” hosszútávú besorolást kapott, ami az alsó középkategória legmagasabb szintje. A besorolást osztályjavítás lehetőségére utaló pozitív kilátással látták el.

A Moody’s-nál a bank besorolása „Baa1”, ami megfelel a Fitch-től most kapott minősítési szintnek. A Standard & Poors’s „BBB” besorolása egy fokozattal alacsonyabb, mint a másik két hitelminősítőé.

The New York Times: Putyin és Orbán mártotta be Ukrajnát Trump előtt

A magyar miniszterelnök kemény szavai csak megerősítették az amerikai elnök Ukrajnával szembeni ellenségességét – írja a vezető amerikai napilap.