Berlin és Párizs együtt újítaná meg az EU-t

A folyamat, melybe az állampolgárokat is bevonnák, akár az Európai Unió működéséről szóló szerződés módosításához is vezethet.

A dpa hírügynökségnek kiszivárogtatott dokumentum alapján Berlin és Párizs felkarolja az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen azon javaslatát, hogy induljon el egy két évre tervezett tanácskozássorozat Európa jövőjéről.

Az elképzelés szerint az úgynevezett reformkonferenciába az EU-s állampolgárokat is be kell vonni, és a közösség nemzetközi szerepének erősítésétől kezdve a közös védelmi erő kifejlesztésén át a digitalizációig és a migrációig tárgyalni kell valamennyi témáról, amely mozgatja a politikusokat és a polgárokat.

A munkaanyagban kiemelték, hogy a folyamat nyílt végű, akár az EU működéséről szóló szerződés módosításához is elvezethet.

Berlin és Párizs szerint a közös gondolkodásban és az EU reformjában a tagállami kormányoknak kell a leginkább hangsúlyos szerepet betölteniük. Az Európai Parlamentnek (EP) nem szán kiemelt pozíciót a német-francia duó.

A tervezett menetrend alapján a folyamat kiindulópontja a következő EU-csúcs, a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács december közepén tartandó ülése. A következő szakasz 2020 januárjában kezdődik, amikor az EB-vel és az EP-vel tisztázni kell a konferencia konkrét feladatát.

A tanácskozásnak februárban kellene kezdődnie, és 2022 első felében kellene elkészíteni az eredményekről beszámoló jelentést. Berlin és Párizs szerint a jelentést az Európai Tanács elé kell terjeszteni, és ennek a testületnek kell biztosítani azt a jogot is, hogy eldöntse, mi valósuljon meg a reformkonferencia javaslataiból.