Izraelben turnézik a 100 Tagú Cigányzenekar

Karrierje során első ízben szerepel a híres együttes a Szentföldön, ahol három nap alatt négy koncerten muzsikálnak.

Dudu Fisher izraeli kántor-énekes és Masa Anita énekesnő is részt vesz Magyarország egyik legismertebb cigányzenekarának izraeli turnéján

írja a Blikk.

Izrael három legnagyobb városában négy koncertet adnak jövőheti fellépéseikkor. November 21-én a haifai Amfiteátrumban, 22-én két egymást követő időpontban Tel-Avivban, 23-án pedig esti előadáson a Jeruzsálemi Színházban lépnek a közönség elé.

Sokat próbáltunk, nagyon készültünk. Még a szokásosnál is több próbát iktattam be a zenekarnak, mivel öt eddig ismeretlen izraeli számot is előadunk Werner Gábor karmester betanításával: ezeket Dudu Fisherrel fogjunk közösen bemutatni

— idézi a lap Beke Farkas Nándor, a zenekar elnökét, aki szerint négyéves munka áll a koncertkörút mögött.

Fotó: Youtube

A zenekar természetesen saját repertoárjából több sikerdarabot is játszik majd az izraeli közönségnek. Például Brahmstól a Magyar táncokat, Monti Csárdását és Dinicu Pacsirtáját is, de ezen kívül nem maradhatnak el a tradicionális magyar cigánynóták, népdalfeldolgozások, valamint izraeli zene, héber és jiddis dalok sem.

Masa Anita előadásáabn pedig a híres Arany Jeruzsálem című dal is felcsendül majd.