Ezt egy négyéves kislány mondta apjának, miután a nemrég alijázott magyar család átélte első rakétatámadását és légiriadóját Tel-Avivban. Azt mondják, nem rázta meg őket a rakétazápor, de azért kicsit izgultak, amikor be kellett menni lakásuk bunkerébe, amit csak tetézett a folyamatos mennydörgésszerű robbanások hangja.
A fiatal magyar család négyéves kislányukkal öt hónapja költözött Izraelbe, Tel-Avivba. Idehaza mindketten tévés újságírók voltak. Az anyuka ott angol óvodában dolgozik, apuka pedig otthonról vállal programozási munkákat, plusz egy ismert kiszállítós cég futára. A lakással nagy szerencséjük volt, így a világ kilencedik legdrágább városában is boldogulnak.
Interjú az apukával:
Ez volt az első rakétatámadásotok? Mennyire volt félelmetes személyesen átélni?
Igen, ez volt az első. Nyilván furán hangzik, de egyáltalán nem volt számomra rémisztő. Megszólaltak a szirénák, és tudtuk mi a dolgunk. Bemenni a hálószobába gyerekestül, kutyástul és ott maradni, amíg vége nem lesz a szirénázásnak. A hálószobánk valójában egy bunker, 30 centis vasbeton falakkal, 3 ujjnyi vastag acélajtóval és ablakkal. Itt Izraelben nem lehet úgy házat építeni, hogy ne legyen benne óvóhely.
Volt valamilyen kiképzés, vagy tájékoztatás, hogy ilyenkor mit kell csinálni?
Nem tudtuk. Nem mondta senki. De azért az ember, ha családjával együtt elköltözik valahova, akkor utána olvas az adott országnak. Tudtuk, hogy óvóhelyre kell menni. Ha a tengerparton lettünk volna, az már neccesebb lett volna. De, valószínűleg bementünk volna az első nyilvános óvóhelyre. Viszont ha például autóban ültünk volna, nem tudtam volna mit kell tenni, de mindenképp követtem volna azt, amit a többiek csinálnak.
Hogyan zajlott a pontosan a kedd reggel, amikor elkezdődött a rakétatámadás Gázából? Lehetett-e számítani rá, sejteni előre, miután kiderült, hogy Abu Atta palesztin terroristavezért likvidálta Izrael, vagy csak a szirénázásból tudtátok meg?
Furán indult a reggel. A lányunk készülődött az oviba, ami körülbelül 300 méterre van a lakásunktól. Már majdnem elindultunk, amikor kaptunk egy üzenetet az óvodától, hogy ma sajnos zárva lesznek, mindenki maradjon otthon, sajnálják. Ennyi volt a kommunikáció reggel fél nyolckor. A feleségemmel nem értettük mi történt. Aztán néhány perc múlva jött a légiriadó, ekkor kezdtünk el utána olvasni, hogy mégis mi történhetett éjjel. Semmi előjele nem volt az egésznek. Szerintem az izraeliek többsége csak a légiriadó után tudta meg, hogy az IDF és a Shin Bet likvidálta a dzsihadistát a családjával együtt.
Mi zajlott le bennetek a sziréna első hangjaira, valóban nem féltetek? Kislányotoknak mit mondtatok, mi történik?
Azonnal a bunkerszobába mentünk, nem volt min gondolkozni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultunk. De igen. Ezt tetézte az is, hogy mennydörgésszerű robbanásokat is hallottunk, a Vaskupola dolgozott rendesen Tel-Aviv felett. A lányunk kérdezte, hogy mi történt. Nyugodt hangon elmagyaráztuk neki azt, hogy épp mi történik. Mivel még egy nappal később is háborús készültség van és nincs óvoda, nála ez úgy csapódik le, hogy azt mondta délelőtt: „Apa, ne menjünk messzi játszótérre, mert jöhetnek a bombák.”
Az újabb társasházakat csak úgy engedik építeni, hogy minden lakásban van egy bunker. Úgy kell elképzelni, hogy először megépítenek mondjuk hat emeletnyi bunkert, és utána a bunkerhez építik a házat.
Az újságíró vér azért dolgozott benned, mert mesélted, hogy egy kicsit kimentél a légiriadó idején, hogy mi van az utcákon. Mit tapasztaltál, láttad a rakétákat az égen? Mennyiben volt más, mint videókon nézni ugyanezt? Mennyi ideig tartott a riadó, mivel töltöttétek az időt ott, például van oda bekészítve pár fontosabb dolog ilyen esetekre, ami amúgy nem hálószoba-tartozék, víz, konzervek, ilyesmi?
Ami a legfurcsább volt, hogy teljesen kihalt volt az utcánk. Néhány percet voltam csak kint, egyszerűen muszáj volt megnéznem, mi történik. Az égen, a város fölött néhány pontszerű fehér rakétát láttam, meg azt, ahogy ezek a levegőben felrobbannak. A hangjuk borzalmas volt egyébként. Az egész csak 20 percig tartott, nem volt vészes. Van mesekönyvünk bekészítve, a fene sem gondolta, hogy szükség lesz rá. De egyébként semmi más extra nincs. Nincs étel, víz vagy ilyesmi. Nem készülünk sem háborúra, sem világvégére. Ez itt megszokott dolog. Nincs pánik. Azóta voltam már a piacon, a boltban is. Minden megy tovább rendesen. Tel-Avivban minden rendben, tőlünk délre, a Gázához közelebbi területeken viszont súlyosabb a helyzet. Nehéz volt megállnom, hogy ne tudósítsak valamilyen formában a történésekről, na nem a bunkerból, hanem terepről, akár közelebb a gázai határhoz.
Fel voltatok ilyenre készülve lelkileg? Például kislányotok hogyan élte meg? Miután véget ért, minden azonnal visszaállt, beszéltetek róla ottaniakkal?
Lelkileg? Persze. Itt a fegyverek látványa mindennapos. De azért európaiként, budapestiként nyilván nehéz elképzelni azt, hogy: „Ma nem dolgozunk, mert rakétáznak”. Utána kapásból hívtak az itteni barátok, bekapcsoltuk a tévét, néztük neten a híreket. Arra számítottunk, hogy éjjel biztos lesz újabb riadó, de a rakéták nem érték el a várost. Jól aludtunk.
És a mai nap (szerda)? Az embere többsége dolgozik már, veletek mi a helyzet?
Ovi ma sincs, szóval itthon szórakoztatom a lányomat, állítólag még néhány napig ez így maradhat. Tel-Avivban minden nyugodt és békés. Az a terv, hogy délután lemegyünk a partra fürdeni. Itthonról dolgozom, mint mindenki más.
Akkor nem rázott meg titeket túlságosan az első légiriadó? Van azért pár dolog, amin változtatni kell, vagy tenni kell a nagyobb biztonságotok érdekében? Használod például azt a mobilalkalmazást, ami előre jelzi a támadásokat?
Nem, nem használom. Szerintem attól jobban megijednék, ha látnám a telefonon, hova csapódnak a rakéták. A legjobb dolog az, ha betartjuk az itteni játékszabályokat. A támadás nem volt rémisztő egyáltalán, és nem tennék semmit másként, jól csináltunk mindent. Szerintem hamarosan vége lesz ennek. Tel-Avivban semmilyen kár nem keletkezett, nem csapódott be rakéta, a Vaskupola megfogott mindent.