Görögország is elfogadta az IHRA antiszemitizmus-definícióját

A Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség meghatározása szerint az antiszemitizmus „a zsidók olyan megítélése, amely a velük szembeni gyűlölet kifejezéseként nyilvánulhat meg.”

Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök november 8-án, pénteken elfogadta az IHRA nemzetközi, univerzális antiszemitizmus definícióját. adott hírt róla a The Jerusalem Post.

“Az antiszemitizmus a zsidók olyan megítélése, amely a velük szembeni gyűlölet kifejezéseként nyilvánulhat meg. Az antiszemitizmus verbális és fizikai megnyilvánulásai zsidó vagy nem zsidó személyekre és/vagy e személyek vagyonára, a zsidó közösségi intézményekre és vallási létesítményekre irányulnak,” — áll a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség meghatározásában.

„Az antiszemitizmus hatékony leküzdése érdekében olyan vezetőkre van szükség, akik hajlandóak felszólalni és fellépni a zsidók tartós gyűlöletével szemben,”

— nyilatkozta a kérdésben David Harris az American Jewish Committee (AJC) igazgatója.

Harris méltatta a görög miniszterelnököt, amiért bátran meglépte ezt a fontos kérdést: „Hála Mitsotakis miniszterelnöknek, Görögország csatlakozott azon nemzetek növekvő listájához, akik egységes antiszemitizmus definíciót tettek magukévá, beleértve 13 európai uniós nemzetet,

bár sokkal több szükséges konkrét akciótervek felállításához és gyakorlatba ültetéséhez.”

Az antiszemitizmus-definícióról határozott a kormány

A kormány kiemelt feladatának tekinti, hogy minél szélesebb körben megismertesse a zsidóság történelmét és hagyományait.