Több száz embert éheztettek egy iszlamista otthonban Nigériában

A nigériai rendőrség 259 embert szabadított ki egy iszlamista átnevelő otthonból az afrikai ország északnyugati részén egy hetek óta tartó, országos razziasorozat keretében – számolt be egy helyi illetékes.

Fadeyi Olugbenga nigériai rendőrségi szóvivő elmondta, hogy férfiakat, nőket és gyerekeket is fogva tartottak egy ibadani mecset által működtetett központban.

Az átnevelő otthon létéről egy 18 éves fiú tájékoztatta a hatóságokat, akinek sikerült megszöknie.

Olugbenga úgy tudja, hogy voltak, akik évek óta raboskodtak az iszlamisták fogságában, és egészségügyi problémákkal küszködtek.

„Akiket kihallgattunk, elmondták, hogy háromnaponta, vagy néha még ritkábban kaptak élelmet”

– tette hozzá a szóvivő.

Egy fiatal ezen a felvételen azt mondja, hogy egy szál cigaretta miatt vitték az átnevelő központba az iszlamisták, és amikor a szülei értejöttek, csak 1 millió nairáért engedték volna el, ami több mint 800 ezer forintnak felel meg. Ő már egy éve van ott, szülei azóta sem jöttek újra, talán azért, mert nem tudták összeszedni a pénzt – mondja a most kiszabadított fiatal férfi.

Police uncover torture Centre in Ibadan where inmates are fed with Garri and Pepper

A manhunt has commenced to unravel the masterminds of a detention centre where scores of Nigerians have been held against their will in the Ojoo area of Ibad…

Az épület tulajdonosával együtt nyolc másik embert is őrizetbe vettek, és nyomozást indítottak a részletek tisztázása érdekében.

Szeptember óta több tucat hasonló razzia volt nigériai vallási átnevelő központokban. Egy lagosi imaházból 15 megbilincselt embert szabadítottak ki a hatóságok.

A vallási átnevelő otthonok meglehetősen elterjedtek Afrika legnépesebb országában, ahol magas a szegények aránya, és a közszolgáltatások gyakran hiányoznak.

Men and boys chained up at Nigeria Islamic ‘school’ – BBC News

Police in northern Nigeria have freed 67 people who had been found shackled at an Islamic boarding school, officials say.The pupils, between the ages of seve…

Sokfelé nincsenek megfelelő intézmények például a kábítószerfüggő fiatalok rehabilitációjára, akik szülei ezekhez az engedéllyel általában nem rendelkező központokhoz fordulnak segítségért.