„Ez volt az első olyan nemzeti tragédia, melynek közvetlen oka egy olyan Isten nélküli kollektivista eszméből fakadt, amely óhatatlanul vonta maga után az egyéni morális felelősség erózióját, felszámolását” – hangsúlyozta a Nemzeti Vértanúk Emlékművének újraavatásán az EMIH vezetője.
Újraavatták a Nemzeti Vértanúk Emlékművét — közölte az MTI. Az 1918-1919-es istentelen kollektivista eszméből fakadó vörösterror áldozataira emlékező alkotást 1934. március 18-án avatták fel, majd 1945 szeptemberében döntötték le.
A százegy éve meggyilkolt Tisza István miniszterelnökre utalva Kövér László az V. kerületi Vértanúk terén összegyűltek előtt úgy fogalmazott: „Ma a politikai terror áldozataira emlékezünk.
Volt miniszterelnökre és volt házelnökre, katonákra és polgári személyekre, értelmiségiekre és kétkezi munkásokra, földművesekre, férfiakra, nőkre és gyermekekre, magyarokra, és mindazon zsidó, német és egyéb származású honfitársainkra, akik 1919-ben osztoztak a magyar áldozati sorsban”
— jelentette ki a házelnök.
Az emlékmű újraavatásában Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. A keresztény történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet és imát mondtak az áldozatokért.
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija imája előtt röviden szólt arról is: a Tanácsköztársaság az ezeréves magyar történelem első olyan eseménye volt, amelyben Istent deklaráltan megtagadták.
„A vörös terror áldozatainak emlékműve a Váry Albert által összegyűjtött 590 áldozatnak állít emléket. 590 név, melynek mindegyike egyéni emlékezést érdemel, hiszen az emberi élet transzcendens. A személyes emberi tragédia emlékezést érdemel, de mitől válik egy egész közösség, egy egész nemzet tragédiája szimbolikusan is emlékezetre érdemessé?”
— kezdte megemlékező beszédét az EMIH vezető rabbija.
De mitől is különleges, kiemelt téma is ez, amivel ennyire fontos foglalkozni?
„590 sok áldozat. De van-e egyedi, önálló tanulsága a vörös terror 133 napjának? Van-e olyan egyedi üzenete 1919 drámai tavaszának, amitől mindahányan érezzük, hogy a huszadik század megannyi emberi kataklizmája között külön emlékezést érdemel? Ami miatt még 100 év távlatából is annyi feszültséget, érzelmet, frusztrációt szabadít fel ez az emlékezés? Mi az az egyedi tanulság, ami a számokban több – vagy akár lényegesen több – áldozatot követelő I. Világháború, fehér terror és II. világháború 20. századi eseményei között, a Tanácsköztársaság ijesztő emlékét is egyedivé teszi?”
— tette fel a kérdést Köves beszédében, melyre azonnal, határozott választ is adott: Isten hiánya.
„Az ezeréves magyar történelem első olyan eseményéről beszélünk, ahol Isten deklaráltan meg lett tagadva. Ez volt az első olyan nemzeti tragédia, melynek közvetlen oka egy olyan Isten nélküli kollektivista eszméből fakadt, amely óhatatlanul vonta maga után az egyéni morális felelősség erózióját, felszámolását.”
Isten nélkül nincs személyes felelősség, személyes felelősség nélkül nincs erkölcs, erkölcs nélkül csak a pusztítás marad.
Az EMIH vezető rabbija számos bibliai példát is felhozott a Isten és az emberi felelősség kapcsolatának illusztrálására, majd Bábel történeténél, a kollektív istentelenség történeténél állapodott meg.
„A tiltott fa gyümölcse, Káin testvérgyilkossága, Noé és az özönvíz történetei után, a zsidó vallási közösségekben, ezen a héten érünk a negyedik történet felolvasásához, Bábel tornyának elbeszéléséhez.
Bábel története az Isten nélküli kollektivizmus, félrevezető és egyben romboló következményeiről szól. Bábel építői a kollektív és totális földi összefogás, a nemzetek feletti bástya építésének gondolatát propagálták. Örök, univerzális, megdönthetetlen építményt, kollektív földi megváltást hirdettek.
Az Örökkévaló nélkül és az Örökkévalóval szemben akarták elérni az örökkévalóságot.”
A 1934-ben leleplezett Nemzeti Vértanúk Emlékműve a Tanácsköztársaság 133 napos diktatúrája alatt elhunyt áldozat és a meggyilkolt Tisza István emlékét örökítette meg. A hatalmas — mintegy öt méter magasságú — kőpillér tetején egy — honfoglalás kori motívumokkal díszített — kőkoporsó látható. A pillér előtt Hungária női alakja, hátoldalán egy sárkánnyal küzdő férfialak áll.
Köves Slomó hozzátette, a modernkor első magyar bábele, a romboló, Istentől megfosztott kollektívizmus szimbóluma, amely elvetette későbbi megosztottságok, pusztulások, feloldhatatlannak hirdetett dichotómiák, harcok és kulturharcok csíráit is,
a 20. század első magyar kollektivista diktatúrájának emlékműve, így nem csupán e 133 nap brutálisan legyilkolt 590 áldozatának, hanem minden később következő, kollektivista ideológia és Istentől megfosztott rendszer ürességének és erkölcstelenségének is figyelmeztető emléket állít.
Füredi Richárd szobrászművésznek és Kismarty-Lechner Jenő építésznek a vörösterror áldozataira emlékező alkotását 1934. március 18-án avatták fel, majd 1945 szeptemberében döntötték le.
Az emlékmű talapzatát egy előre megszervezett akció során verték szét. A Nemzeti Vértanúk Emlékművét korabeli fotók alapján Elek Imre szobrászművész alkotta újra.