Amerika megerősíti katonai jelenlétét a szír olajmezők közelében

Ezzel vennék elejét Iszlám Államnak terrorszervezet hozzáférésének a területen található olajmezőkhöz és az abból származó bevételekhez.

Mark Esper a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az Egyesült Államok csökkentett jelenlétét fenntartja Szíriában. Az amerikai csapatok fő célja annak biztosítása, hogy az Iszlám Államot a lehető legkisebb területre szorítsák vissza, és ne tudja visszaszerezni az olajmezők ellenőrzését.

„Az Egyesült Államok szíriai missziójának célja ugyanaz marad, mint a kezdetekben: az Iszlám Állam legyőzése”

— fogalmazott.

Újságírói kérdésre hozzátette, Törökország Észak-Szíriában vezetett hadművelete „indokolatlan” volt, a legutóbbi jelek is azt mutatják, hogy Ankara rossz irányba haladt.

Újabb fordulat: Trump „szükség esetén” kész katonai erő bevetésére Törökország ellen

Pompeo nyilatkozatából nem derült ki, pontosan mi kellene ahhoz, hogy Washington katonai erőt vessen be NATO-partnere ellen.

Esper üdvözölte a harcok leállítását és arra szólította fel Ankarát, hogy tartsa tiszteletben a humanitárius válság megfékezése, valamint a vallási és etnikai kisebbségek védelmében érdekében vállalt kötelezettségeit, vizsgálja ki a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos vádakat és tartsa ellenőrzése alatt az Iszlám Állam foglyait.

Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a szövetség december 3. és 4. között Londonban tervezett következő csúcstalálkozóját előkészítő ülésen a védelmi miniszterek egyetértettek abban, hogy a szíriai konfliktust politikai eszközökkel kell rendezni a helyi politikai erők bevonásával.

Hozzátette: nem szabad megengedni, hogy a térségben tevékenykedő terrorszervezet újra megerősödjön és újabb területet szerezve magának védtelen civilek életét veszélyeztesse.

Tájékoztatása szerint Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter bemutatta a Szíria észak-keleti részén tervezett, úgynevezett biztonságos övezet létrehozásának lehetőségeiről szóló tervét.

A német védelmi miniszter elképzelése szerint a NATO és Oroszország együttműködésével nemzetközi ellenőrzés alatt álló biztonsági övezetet kell kialakítani a török-szíriai határvidék szíriai oldalán. A legfőbb cél a térség helyzetének stabilizálása, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni küzdelem folytatása és a szíriai polgárháború lezárását szolgáló alkotmányozási folyamat előmozdítása.

„Fontos, hogy továbbra is minden lehetőséget megvizsgáljuk egy fenntartható megoldás megvalósítása érdekében”

— fogalmazott Stoltenberg.

A hibrid fenyegetésekre adható válaszok, és a nemzeti ellenálló képesség fokozás érdekében a szövetségesek abban állapodtak meg, hogy frissítik a NATO és a civil távközlés vonatkozó alapkövetelményeit, amelyek egyebek mellett alapos kockázat- és sebezhetőségi értékelést foglalnak magukban – mondta.

Tájékoztatása szerint „egyértelműen pozitív tendencia figyelhető meg a védelmi kiadásokat érintő kötelezettségvállalások teljesítése terén”. Vannak azonban olyan tagállamok, amelyek még mindig adósak a 2024-ig teljesíteni kívánt célkitűzés megvalósítási tervével, amely szerint bruttó hazai termékük (GDP) két százalékát a védelmi kiadásokra fordítják – tette hozzá a főtitkár.

Elmondta azt is, hogy a szövetségesek megerősítették: továbbra is elkötelezettek az afganisztáni rendezés mellett, és támogatják az afgán biztonsági erők képzését és finanszírozását célzó békemisszió munkáját.

„A NATO hozzájárulása erősíti az afgán erők hatékonyságát, hogy még eredményesebben tudjanak harcolni a területen tevékenykedő terrorista csoportokkal szemben, és meg tudják teremteni a béke feltételeit”

— fogalmazott Stoltenberg.