Asszád kormányerői kormányellenes lázadókkal vállvetve harcolnak a törökbarát lázadók ellen

A szíriai kormányhadsereg és az észak-szíriai kurd erők együtt harcolnak a törökbarát szíriai lázadók ellen az ország Törökországgal határos északi részén, ahova a török hadsereg a Béke Forrása nevű hadművelete keretében betört, hogy a kurd milíciákat kiszorítsa.

Szerdán heves összecsapások voltak a felek között Aín-Issza várostól északra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat beszámolója szerint. Aín-Issza mindössze hat kilométerre van a török határtól.

A törökbarát lázadók tüzérségi tüzében kedd este meghalt két szíriai kormánykatona a város határában – közölte az aktivistahálózat vezetője. Hétfő este is életét vesztette egy szíriai katona, akkor Manbídzs városnál – tette hozzá. De az összecsapások a közvetlenül a határ mentén lévő Rász el-Ajn város peremére összpontosulnak.

Erdogan nem ül tárgyalóasztalhoz terrorszervezettel

Az amerikai Demokrata párt felszólítaná Erdogánt, hogy hagyja abba, Kanada pedig felfüggesztette a fegyverszállításokat török szövetségesének.

Damaszkusz és a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) lázadószervezet vasárnap állapodott meg abban, hogy a kormányhadsereg bevonul a kurdok kezén lévő terület bizonyos részeibe, segítendő a török hadsereg és a vele szövetséges milíciák feltartóztatását. A török erők elfoglaltak már egy 120 kilométer hosszú sávot a határ mentén, Recep Tayyip Erdogan török elnök közlése szerint több mint ezer négyzetkilométert.

Alekszandr Lavrentyjev, az orosz elnök szíriai különmegbízottja újságíróknak nyilatkozva kedden Abu Dzabiban azt hangoztatta, hogy Oroszország nem hagyja valódi összeütközés kialakulását Szíria és Törökország között, mert abban – mint mondta – senki sem érdekelt.

Ezért Oroszország csapatokat telepített Északkelet-Szíriába az előrenyomuló szíriai kormányerők, illetve a török hadsereg és szövetségesei közé, hogy kitöltse az amerikai kontingens távozása miatt keletkezett űrt és elejét vegye Ankara és Damaszkusz fegyveres összecsapásának.