Ceen Gabbai már hatévesen megtanulta, hogy milyen zsidónak lenni egy arab országban, ahol a társadalom nagy része gyűlöli Izraelt.
Ceen Gabbai Szaddám Huszein Irakjában nőtt fel, túlélte a háborút, majd 2015-ben menedékjogot kapott az Egyesült Államoktól és ma Brooklynban él. A fiatal nő a JTA-nak mesélt arról, hogy milyen volt arab zsidóként felnőni.
Ceen Gabbai gyerekként nem értette, hogy ő miért más, mint a többiek. 2000-ben egy iraki osztályteremben a gyerekek a második intifádáról beszélgettek a tanárral. Az akkor hatéves Ceen felállt és azt mondta, hogy szerinte nem igaz, amit a tanár Izraelről mond. A kislány szüleit behívatták és a Gabbai család úgy döntött, jobb ha a kislány gyorsan iskolát vált. Ceen csak később jött rá, milyen közel kerültek ahhoz, hogy komolyan bajba kerüljenek.
„Szaddám odavolt Palesztináért. Bementem az iskolába és mindenki arról beszélt, hogy micsoda szörnyű dolgok vannak és, hogy Izrael is milyen szörnyű. Én meg erre azt mondta, hogy szerintem ez nem igaz”
– mesélte Gabbai.
Az iraki zsidó közösség több, mint ezer évre tekinthet vissza. A „babiloni” zsidóság egészen az 1930-as évekig elfogadott része volt az iraki társadalomnak. Izrael megalapítása előtt 150 ezer fős zsidó közösség élt ott.
A helyzet azonban az évek során megromlott. 1941-ben egy pogromra került sor, és Izrael az 1950-es évekig bezárólag a zsidóság nagy részét kimenekítette az országból.
„A muszlimok és keresztények nagy nosztalgiával tekintenek vissza a közös életre, hogy milyen volt, mikor a nem zsidók és zsidók együtt éltek az arab országokban. A zsidók számára azonban ez a nosztalgia összekeveredik a fájdalommal”
– mondta Elhanan Miller rabbi, aki az arab világban élő zsidók életéről készít interjúkat.
A nosztalgia ellenére azoknak a zsidóknak, akik mégis az arab világban maradtak, nem volt könnyű élete. Bár az iraki társadalom elvileg tolerálja a zsidóságot és csak Izraelt veti meg, Ceen Gabai a saját bőrén élte meg az iraki társadalom antiszemitizmusát. A lány állandóan ki volt téve a tanárok megvetésének, az egyikük még egy Mein Kampfot is adott neki.
„Nehéz volt zsidónak lenni, mert úgy érezted, nincs hová tartoznod. Bárhová mész, az emberek arra kérnek, hogy menj el”
– mondta Gabbai.
A lány családja elrejtette zsidóságát a barátok és a szomszédok elől. Az első osztályos epizód után nem beszéltek többet Ceennek sem a judaizmusról, sem Izraelről. Ha mégis kiderült, hogy zsidók, akkor kigúnyolták őket. A család antiszemita zaklatások miatt ötnél is többször váltott lakhelyet.
De voltak, akik barátsággal reagáltak a lány zsidóságára. A legközelebbi muszlim barátai a kivándorlása után küldtek neki egy videót, amin a Hatikvát énekelték. Ceen szerint ez nagyon bátor volt tőlük, hiszen nem csupán azt jelezték neki, hogy elfogadják a zsidóságát, hanem, hogy Izraelre is pozitívan tekintenek.
Az antiszemitizmuson kívül a családnak meg kellett küzdenie a háború okozta nehézségekkel is. Ceen iskoláját lebombázták és rendszeresen a pincében bújtak el az amerikai lövedékek elől. A háborút követően a lány elvégezte a jogot, majd egy zsidó menekültszervezet, a HIAS segítségével kijutott Amerikába. Az iraki élet után nem volt nehéz hozzászoknia az új környezethez.
Ma Ceen negyedik osztályosokat tanít és gyerekkönyveket ír. Nem gondol nosztalgiával a megpróbáltatásokra, de úgy hiszi, hogy az iraki évek erősebbé tették.
„Okkal születtem arab zsidónak, hogy vegyem ezt a dolgot, hogy arab zsidó vagyok és hozzam ki belőle a legjobbat. Most is ezt teszem”
– hangsúlyozta Ceen Gabbai.