Ellehetetlenül a zsidó élet Svédországban?

A svéd Centrum Párt éves közgyűlésén 314-166 arányban szavazott a fiúgyermekek nem orvosi körülmetélése ellen. Annie Loof pártvezér bírálattal illette a szavazás eredményét — írja a JTA-ra hivatkozva a Szombat.

A Centrum Párt a múlt évi parlamenti választásokon a szavazatok mintegy 8%-ával a 349 fős képviselőházban 31 helyet biztosított magának. A párt az év elején szakított a jobbközéppel és most a baloldali kormánykoalíciót támogatja, bár hivatalosan annak nem tagja.

A szombati szavazás eredménye éles vitát váltott ki az országban. A határozat hívei szerint a körülmetélés sérti a gyermekek jogait, kritikus hangok viszont állítják, hogy a tilalom a zsidó és moszlim népességét fenyegeti.

Aron Verständig, az ország zsidó közösségei hivatalos tanácsának elnöke kijelentette: „A körülmetélés betiltása ellehetetlenítené a zsidó életet Svédországban.”

A teljes cikk itt olvasható.

Normalizálódó antiszemitizmustól tartanak Belgiumban

A Jewish Telegraphic Agency elemzése szerint az országban kezd elfogadottá válni az antiszemitizmus, ami ellen a helyi zsidó szervezetek is szót emelnek.