Jobbikos levelezés: „ne tagadd a holokausztot, inkább támogasd!”

Botrányos stílusban viccelődött a holokauszton Mirkóczki Ádám, az ellenzéki összefogás egri jelöltje, és vígan antiszemita jobbikos baráti köre.

„Kék Duna keringő” címen indították el a jobbikosok a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján azt a levelezést, amelyben Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő és több jobbikos politikus is a holokauszt áldozatain viccelődik. Az elemi.hu birtokába került néhány évvel ezelőtti jobbikos levelezés kendőzetlen őszinteséggel támadja és egyben tagadja a holokausztot — írja a 888.hu.

„Idézek az M1 ma esti híradójából: »az auschwitzi haláltábor szűk hároméves működése során, mintegy kétmillió embert öltek meg…« Ez ugye azt jelenti, hogy három éven keresztül minden nap megöltek és porrá égettek 2000 embert! Ha egy nap kimaradt, akkor másnap már 4000-et kellett. Ez teljesen reális…”

— melegítette be a gyomorforgató beszélgetést Mirkóczki, aki mögött Egerben felsorakozott a Jobbik mellett az MSZP, a DK, a Momentum  és az LMP is. Levelére elsőként Dobos Zoltán válaszolt, egészen hajmeresztő stílusban, aki a levél születésének időpontjában a Jobbik sajtóosztályának munkatársa volt, jelenleg pedig a párt szócsöveként funkcionáló Alfahír újságírója.

„Kérlek, ne tagadd a holokausztot! Inkább támogasd! :))))”

Mirkóczki nem válaszolt Dobos levelére, viszont a párt egyik alkalmazottja – aki nem közszereplő – a következőket írta:

„Igen, már számolgatni is jogsértő (kivéve ha a kárpit számolják a jogosultak:)))…”

Nem ez az első antiszemita botránya Mirkóczki Ádámnak, 2013-ban például piros ultihoz hasonlította a holokausztot, ami mindent visz.

A teljes cikk itt olvasható.