Nácizmus elől menekülő zsidókat szíriai és afrikai menekültek között ábrázoló szobrot avatott Ferenc pápa

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A szoboregyüttes legalább egy héten át lesz látható a Szent Péter téren.

Menekülteket ábrázoló szobrot avatott fel Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap, a Migránsok és Menekültek Nemzetközi Napja alkalmából — közölte a Jewish Press írásában. Az „Ismeretlen angyalok” nevet viselő szoboregyüttes egy csoportot ábrázol — összesen 140 főt, különböző korokból és kultúrákból.

Ma élő szíriai, valamint afrikai menekültek mellett a náci Németország elől menekülő zsidók is helyet kaptak az alkotáson.

Az átadó ünnepségen Ferenc pápa mellett Timothy Schmalz kanadai művész és négy menekült is jelen volt. A római katolikus felekezet vezetőjének elmondása szerint a hatméteres szobrot egy újszövetségi Bibliaidézet ihlette:

„A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.” (Pál apostol Zsidókhoz írt levele 13:2)

Ferenc pápa. Kép forrása: NYT/Vincenzo Pinto

„Üdvözlet, védelem, támogatás és integrálás” — hangoztatta a pápa, aki szerint a migránsoktól és menekültektől való félelem intoleranciához, szűklátókörűséghez és rasszizmushoz vezet.

A szoboregyüttes legalább egy héten át lesz látható a Szent Péter téren.

“Nácizmus elől menekülő zsidókat szíriai és afrikai menekültek között ábrázoló szobrot avatott Ferenc pápa” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Gyerekek ! Nezzetek utanna, hogy mit csinalt ez a „szent” g/atya Argentinaban. Ja, meg a batyuskaja…

    • Fogalmam sincs, valószínűleg a kommunista terroristákat rejtegette. Che Guevara is argentin volt, sőt az orvosit is elvégezte. Az ilyen gazemberek a jogos ítéelt elől menekülnek, persze nem üres kézzel, hanem fegyverrel, a zsebük tele lopott pénzzel. A mostaniak zsebe is tele van, és kiváncsi vagyok, hogy egy-egy menekülthorda tagjai hány pisztolyt rejtegetnek a motyójuk között.

  2. Azért ez durva. A mostani „menekültek” többsége a hazája rendőrsége, vagy a megérdemelt börtönbüntetés elől menekül, nem akarja őket senki megölni.