Izraeli vegánok kibéreltek egy jókora amazonasi esőerdőt

Az izraeli VeganNation start-up vállalkozás 15 ezer hektárnyi brazíliai őserdőt bérel, hogy gondoskodjon a megőrzéséről — újságolja a NoCamels

A bérleti szerződés 10 évre jött létre a brazíliai Amazonas őserdei területeinek egy részére, itt kívánják az izraeli környezetvédők megmenteni többek közt a térségben élő állatállományt.

A VeganNation start-up egyébként egy e-kereskedelmi felület, mely vegánoknak nyújt segítséget a világ minden pontján, sőt még saját virtuális valuta létrehozásán is fáradoznak.

“Az Amazonas ugyan Brazíliában van, de pusztulásának hatása az egész világra kiterjed, hiszen a klímaváltozás az egész emberiséget érinti.”

– nyilatkozta Isaac Thomas, a VeganNation ügyvezetője és társ-alapítója.

A VeganNation alapítói: Isaac Thomas, Shneor Shapira, Yossi Rayby és Nati Giat

A vállalkozás négy helyi futballcsapattal is megállapodást kötött, hogy rajtuk keresztül növeljék a probléma súlyosságának ismertetését.

“A futballcsapatok igen népszerűek arrafelé, rajtuk keresztül hatékonyan tudjuk kommunikálni üzenetünket, és felhívni a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire, és a vegánizmus előnyeire.”

– mondta Thomas.

A VeganNation kezdeményezése az Amazonas őserdeit sújtó, katasztrofális erdőtüzeket követően kapcsolt magasabb fokozatra, amikor kiderült, hogy milyen sok égéstermék került a levegőbe, mely veszélyezteti a helyi növény és állatvilágot egyaránt.

“A futball igen közel áll hozzánk, így a VeganNation által bérbe vett területet is futballpályák nagysága alapján mérjük. Jelenleg 5500 futballpálya nagyságú területre tudunk vigyázni.”

– tette hozzá az ügyvezető, majd hozzátette:

“a veganizmus fontos eleme lehet a globális felmelegedés elleni harcnak. A környezetvédelem igen fontos, és ebben Brazília kulcsszerepet játszik.”

A VeganNation-nek eddig 10 millió dollár értékű befektetést sikerült begyűjtenie, mely nagyrészt magánbefektetőktől származik, és néhány híresség is van a cég részvényeinek tulajdonosai közt, mint például a Trónok Harcából ismert Jerome Flynn, vagy az amerikai színész és tánc-celeb Jenna Dewan.