Az Európai Unió a Jordán-völgyének annektálásával kapcsolatos veszélyekre figyelmeztet

Az Európai Unió Benjamin Netanjahu keddi kijelentésére reagálva, miszerint a miniszterelnöknek választási győzelme esetén szándékában áll izraeli fennhatóság alá vonni a Jordán völgyét és a Holt-tenger északi részét, kijelentette, hogy ez a békefolyamat aláásását jelentené – számol be az Arutz7, izraeli hírportál.

„A telepek bővítése és a terjeszkedés a nemzetközi jogba ütköző cselekedetek és aláássák a két-állami megoldásra irányuló törekvéseket és a hosszútávú békét” – jentette ki egy uniós szóvivő az AFP hírügynökségnek.

Federica Mogherini, az EU külügyi szóvivője

„A választások előtti napokban vagyunk. Trump elnök azt mondta, a választások után nyilvánosságra hozza a Közel-Keletre vonatkozó béketervét. Ez számunkra nagy kihívást, de komoly lehetőséget is tartogat arra vonatkozóan, hogy Izrael szuverenitását júdea-szamáriai területekre is kiterjesszük” – nyilatkozta kedden Netanjahu.

„A területek egy részét azonnal szuverenitás alá lehet vonni, és ez a Jordán-völgyében, a Holt-tengertől északra található terület” – folytatta kampánybeszédét Netanjahu.

Netanjahu megígérte, választási győzelme esetén Izrael annektálja a Jordán-völgyet

Hozzátette, hogy az amerikai béketerv nyilvánosságra hozatala után más, a környéken található zsidó településekkel is hasonló terve van.

Netanjahu azt is elmondta, hogy az amerikai béketerv ismertetése után Izrael minden júdea-szamáriai zsidó közösségre vonatkozóan érvényesítené a szuverenitását.

Amerikai részről egyelőre nem kommentálták Netanjahu kijelentését, az ENSZ azonban figyelmeztette Izraelt, hogy egy ilyen lépés a nemzetközi jogba ütközne és nemzetközi következményeket vonna maga után.

„Az ENSZ főtitkárának álláspontja szerint az egyoldalú lépések nem segítik a békefolyamatot” – mondta Stephane Dujarric, ENSZ szóvivő, aki hozzátette: „Bármely arra vonatkozó izraeli döntés, hogy a törvényeit, joghatóságát és a kormányzást a megszállt Ciszjordániára kiterjessze, nem jár a nemzetközi jog elismerésével”.