Egy izraeli taxitársaság 43 ezer sékel kártérítést fizet, amiért megtagadta arab utasok szállítását

A taxisofőr meghallotta, hogy a két várakozó utas arabul beszélget, erre elhajtott, mielőtt beülhettek volna az autóba. Az állomás diszpécsere azt mondta a telefonban: „Nem szállítunk arabokat, haver, nem akarunk arabokat utaztatni, és kész”.

A múlt héten egy jeruzsálemi helyi bíróság úgy döntött egy kártérítési perben, hogy a város taxitársaságának 43 ezer sékel (kb. 3,6 millió forint) sérelemdíjat kell fizetnie két arab utas számára, akiktől az állomás alkalmazottai személyazonosságuk miatt megtagadták az utazást — írja a Háárec értesülésére hivatkozva az Izraelinfo.

Amikor a körülbelül két évvel ezelőtti történet során a Rav Sefa társaság helyszínre érkező sofőrje meghallotta, hogy az éppen egy ügyvédi irodából távozó aSuhail Theresi és testvére arabul beszélgetnek, elhajtott, mielőtt azok beszállhattak volna az autóba.

Ezt követően az említett ügyvédi irodában dolgozó Lior Gideon ügyvéd felhívta az állomást, mire a diszpécser közölte vele, hogy a Rav Sefa nem szállít arabokat. Ezzel a bíróság szerint a cég megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvényt — teszi hozzá az Izraelinfo beszámolója.

A teljes cikk itt olvasható.