Kevés a munka, még kevesebb a remény és az ok a maradásra — írja elemzésében a The Economist.
Yarub Ikhdeh és barátai fél életüket buszra várással töltik. A hat fős társaság soha nem hagyta még el Gázát, melyet Izrael és Egyiptom 2007 óta tart blokád alatt. Egy olyan helyen nőttek fel, ahol a lakosság 70%-ának nincs munkája és segélyekből tartja fenn magát. „Mindannyian üzleti tudományokat végeztünk az egyetemen, mégis munkanélküliek vagyunk” — mondja Ikhdeh.
A csapat kora reggel óta a Rafah-i átkelőnél üldögél a tűző napon.
Hamarosan egy Kairóba tartó buszra fognak felszállni, aztán irány az Egyesült Arab Emirátusok (EAE). Munkájuk ott sem lesz, hiszen turista vízumuk egy hónapra szól, de ha akár csak rövid időre találnak valamit, már megérte.
Ha valaki el akarja hagyni Gázát, ezt két útvonalon teheti. Az Erez-i átkelőt, amely Izraellel határos, kevesen használják. A többség a Rafah-it veszi célba. De Egyiptom és a Gázai-övezetet uraló Hamász terrorista szervezet rossz kapcsolata miatt az átkelő sokáig le volt zárva. 2017-ben Egyiptom 36 napra megnyitotta. Tavaly tavasz óta azonban, mióta sok ezer gázai tüntetett az izraeli átkelőnél, Egyiptom enyhített némileg a határzáron. Tavaly összesen 198 napig volt nyitva az év során.
A gázai 2 millió lakosból tavaly 60 900 ment át Egyiptomba, ez három és félszer annyi, mint az azt megelőző évben. Ebből 24 ezer nem tért vissza hazájába.
Ikhdeh és a hozzá hasonlók sok esetben munkát remélnek és azt, hogy ezzel kint is tudnak maradni, az EAE-ban, Törökországban vagy máshol, akár Európában.
A kivándorlásra a Gázaiak persze sokáig negatívan tekintettek. A Hamász természetesen nem közöl adatokat, mint ahogy arról sem számol be, milyenek az életkörülmények arrafelé. A kivándorlók nagy része azonban úgy tűnik, egyetemet végzett. Tavaly az oktatási minisztérium 300 új munkahelyet hirdetett meg, melyre 43 ezren jelentkeztek. Sokan panaszkodnak az előrelépés lehetőségének hiányára. „Nyolc éve dolgozom ugyanott, 250 dollárt keresek egy hónapban” — panaszkodik Abud Aqleh, egy üzleti szakon végzett fiatal szakember, aki ugyanerre a buszra vár épp. „Ez fele annyi, mint amennyit Ramalah-ban fizetnek, és töredéke annak, amit külföldön”.
Az orvosoknál érthető módon még rosszabb a helyzet, náluk az alacsony bérek mellett a felszerelés hiánya is komoly probléma. A Hamász, félve attól, hogy az orvosok elhagyják a területet, nem adnak nekik vízumot.
Felmérések szerint a gázaiak 48%-a szeretné elhagyni a területet, ez a szám a Palesztin Hatóság felügyelete alatt álló Júdea-Szamáriában 22%.
Egyiptom ma is maximalizálja a beutazók számát, napi 300 főben. A várólista már most 10 ezer feletti. Persze a kijárásnak megvannak az illegitim módjai: mind a palesztin, mind az egyiptomi oldalon megfelelő pénzért „előrébb lehet jutni”. Az induló ár kb. ezer dollár, háromszorosa egy átlagos havi fizetésnek, mégis sok család kigazdálkodja; eladja földjét vagy ingatlanát, hogy gyereke egy jobb jövő reményében elhagyhassa a területet.