Az alabamai republikánusok kirúgnák Ilhan Omart a Kongresszusból

Az alabamai republikánus képviselők szerint, Omar hálátlanul viselkedik azzal az országgal szemben, amely oly sok lehetőséget biztosított számára. 

A republikánus párt alabamai tagjai a hétvégén elfogadtak egy határozatot, amelyben felszólítják Alabama kongresszusi képviselőit, hogy távolítsák el Ilhan Omart a Képviselőházból – írja a The Jerusalem Post.

A határozat szerint az alkotmány lehetővé teszi, hogy a „nem megfelelően viselkedő” képviselőt kétharmados többséggel eltávolítsák a Képviselőházból.

A határozat kritizálja, hogy Omar a szeptember 11-i terrortámadásokra úgy hivatkozott, mintha azt nem radikális iszlamisták követték volna el, hanem „valakik csináltak valamit.” Szerintük

Omar rendszeresen használ olyan retorikát, amivel szembemegy az amerikai értékeknek.

Az alabamai republikánusok elítélik Omar Izraellel kapcsolatos antiszemita kijelentéseit is.

„Omar képviselőasszony hálátlan az Egyesült Államokkal, és az ország által számára nyújtott lehetőségekkel szemben. Bárki, aki megveti Amerikát, nem képviselheti ezt a nagyszerű népet a Kongresszusban.”

– írta Tommy Hanes Alabama állami képviselője egy Fox Newsnak küldött nyilatkozatban.

Ilhan Omar Twitter bejegyzésében csípősen reagált a nyilatkozatra:

„Bocsi, de ez egy képviseleti demokrácia. Engem Minnesota 5. körzetének lakosai választottak meg 78 százalékkal, nem pedig Alabama Republikánus Pártja. Ha meg akarjátok tisztítani a politikát, akkor talán ne egy gyerekmolesztálót jelöljetek a Szenátusba.”

Ilhan Omar on Twitter: „Sorry, @ALGOPHQ, but this is a representative democracy. I was elected with 78% of the vote by the people of Minnesota’s 5th District, not the Alabama Republican Party. If you want to clean up politics, maybe don’t nominate an accused child molester as your Senate candidate? https://t.co/r9NvsZKRUw / Twitter”

Sorry, @ALGOPHQ, but this is a representative democracy. I was elected with 78% of the vote by the people of Minnesota’s 5th District, not the Alabama Republican Party. If you want to clean up politics, maybe don’t nominate an accused child molester as your Senate candidate? https://t.co/r9NvsZKRUw

Az amerikai muszlimok érdekszervezete, a Muslim Advocates elítélte a határozatot, amely szerintük gyűlölködő és ami szerintük nem is Omart támadja, hanem az egész amerikai muszlim közösséget.

„A nyilatkozat úgy is olvasható, mint a tipikus iszlámellenes sztereotípiák felsorolása: hogy Omar nem igazi amerikai, hogy antiszemita, hogy nem tiszteli a hadsereget, hogy ő egy hálátlan bevándorló, aki terroristákkal szimpatizál.”

– jelentette ki Scott Simpson a Muslim Advocates egyik vezetője.

Természetesen, mivel a Képviselőházban demokrata többség van, esély sem lenne Omar kizárására, de egy republikánus többség sem valószínű, hogy megtenné ezt.

De az alabamaiak legalább megpróbálták…